Az ENSZ klímavédelmi csúcsértekezletét, 2021 legfontosabb nemzetközi eseményét, amelyet az elmúlt napokban tartottak Glasgow-ban, a radikális környezetvédelmi aktivisták nem sokra tartották. Legismertebb képviselőjük, a svéd Greta Thunberg úgy foglalta össze véleményüket, hogy a sok bla-bla-bla, azaz üres fecsegés nem fogja megakadályozni a klímakatasztrófát. A tanácskozás valóban nem teljesíti azt az elvárást, hogy olyan eredményei szülessenek, amelyek biztosan meg tudják akadályozni a Föld légkörének 1,5 Celsius-fokot meghaladó felmelegedését.

A látványos közös amerikai-kínai fellépést leszámítva sajnálatos módon hiányzik a világ kormányaiból és nagyvállalataiból az igazi elszántság a radikális fellépésre. Például az öt legnagyobb autógyártó közül négy, illetve a pekingi és a washingtoni kormány nem képviseltette magát azon rendezvényen, amelyen a részt vevők vállalták, hogy 2035 után betiltják a belső égésű motorokkal felszerelt autók forgalomba helyezését.

Kapcsolódó

Ugyanakkor nem minden kiábrándító a COP26-tal kapcsolatban véli Gillian Tett, a Financial Times publicistája. Akik úgy vélik, hogy a bla-bla-bla kevés, azoknak érdemes a figyelmébe ajánlani, hogy még az üres színjátékoknak is van annyi értelmük, hogy a színpadra szólítják és közös előadásra kényszerítik az egymással szemben álló, vitatkozó feleket. Ez már a törzsi kultúrákban is így volt, végül is ilyen eseményeken ásták el például jelképesen vagy valóban a csatabárdot.

Három változás

A COP26 három lényeges változást hozott a klímavédelemmel kapcsolatos korábbi eseményekkel szemben. Az első, hogy megváltozott a tanácskozás résztvevőinek összetétel. Az előző, 2015-ös COP csúcsértekezleten, Párizsban főként környezetvédelmi miniszterek, tudósok és környezetvédelmi aktivisták vettek részt.

Most az üzletemberek, a menedzserek, a pénzügyi szakértők és a monetáris tanácsadók is megjelentek a színen, például Janet Yellen, amerikai pénzügyminiszter, volt Fed-elnök, aki hosszú tudományos és szakpolitikusi pályafutása során még nem volt ilyen konferencián. Ez azt mutatja, hogy a politika és az üzleti világ képviselői felfogták, hogy veszélybe kerülhet a státuszuk és a cégük, ha nem mutatnak fel eredményeket a környezetvédelem területén.

A második változás, hogy világ elitje ráérzett, hogy megváltozott, mi a normális és mi nem. Még a lényegében klímaváltozás-szkeptikusnak mondható politikusok is úgy érzik, valamit mondaniuk kell. A legjobb példa Scott Morrison ausztrál miniszterelnök fellépése, aki ugyan úgy véli, hogy a kapitalista gazdaság fogja megoldani a problémát a technológiai innovációival, ám szükségét érezte, hogy felszólaljon a COP26-on.

Együttműködés

A kérdés kezelése abban az értelemben is megváltozott, hogy az együttműködés lett a normális elvárás. A vállalatok kooperálnak egymással és a kormányokkal olyan módon, ami a reagani, thatcheri neoliberális, piaciverseny-centrikus időkben nem volt divatos. Határokon átnyúló kommunikáció kezdődött, mégpedig a fejlett és a feltörekvő országok között is.

A harmadik újítás, hogy klímaváltozás enyhítését garantáló legfőbb eszköz a kiterjedt, nyilvános ellenőrzés lett. Társadalmi elvárássá vált, hogy a gazdasági szereplők tartsák magukat az új szabályokhoz és a vállalásaikhoz. Az üzleti vezetők azon vannak, hogy létrehozzanak egy monitorozó, auditáló szervezetet, amely igazolja, hogy betartják azokat az ígéreteiket, amelyek mindegyiküknél elvezetnek a karbonsemleges működéshez. Az internet nyilvánossága a legjobb eszköz az új normák ellen vétők leleplezésére.

A brit üzleti lap cikkírója nem állítja, hogy a kormányok intézkedései, a szigorú környezetvédelmi törvények feleslegesek, hogy nincs szükség noszogatni a fogyasztókat a környezettudatosabb viselkedésre és nincs döntő jelentősége a bolygó védelmét szolgáló innovációknak. Ha ezeken a területeken nem is hoznak áttöréseket a klímacsúcsok, a sok bla-bla-bla azért jó, mert amik elhangzanak, az ígéretek, a vállalások a világháló kínálta átláthatóságnak köszönhetően számon kérhetőek.