Az orosz rendőrség megrohamozta az Ikea moszkvai főhadiszállását - jelentette a Moscow Times helyi sajtóértesülésekre hivatkozva. A svéd bútor-áruházláncnak több elhúzódó peres ügye is van az orosz kormánnyal és helyi vállalatokkal szemben.
Az Ikea szóvivője szerint a házkutatás célja nem volt más, mint hogy megzsarolják a vállalatot. A hatóság emberei egy földingatlannal kapcsolatos jogvitához kapcsolódó iratokat kerestek - mondta Szemjon Sevcsenko az Ikea Russia jogásza. Az 1993-ból származó papírokat már átadták a hatóságoknak.
Kapcsolódó
A svéd vállalat 20 éve van jelen Oroszországban. Az egyik legnagyobb külföldi befektető az orosz gazdaságban, ezért semmi oka arra, hogy hagyja magát zsarolni, vagy hogy engedjen bármiféle nyomásnak.
A moszkvai régió gazdasági bűnözéssel foglalkozó osztálya áprilisban tartott házkutast a svéd vállalat irodáiban, miután a belügyminisztérium regionális részlege csalás vádjával büntetőeljárást indított a kiskereskedő vállalat ellen.
További előzménye a mostani házkutatásnak egy, az Ikea és a Kimki Mezőgazdasági Kollektíva Vállalkozás közti vita, amely még 2012-ben kötött ki a bíróságon. Az agrárcég azért perelte be a bútorkereskedőt, mert szerinte egy évvel korábban csalással szerezte meg tőle irodáit.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Orbán Viktor: Mi vagyunk többen, a kérdés, kiderül-e a választáson
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon
A számok nem hazudnak, Budapest a multik digitális rabszolgája
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Hat napig kutattak a volt herceg rezidenciáján - kiderülhet, mit rejtegetett András és Epstein