A svájci kormány nyomást gyakorolhat az ország jegybankjának vezetőségére a monetáris politika megváltoztatása érdekében a korábbi bankelnök, Phillipp Hildebrand távozása után - panaszkodott a Financial Timesnek (FT) az SNB jelenlegi vezetője. Hildebrandnak felesége vitatott devizaügyletei miatt kellett távoznia - nem tudta bizonyítani, hogy nem tudott azokról. Az bankár felesége nem sokkal a frank szeptemberi árfolyamplafonjának bejelentése előtt kötött dollárüzleteket.
Az exbankelnököt már 2010-ben is bírálták politikusok azért, mert az SNB óriási frankeladásokkal próbálta tartani a svájci deviza árfolyamát, ami veszteségessé tette a jegybankot. Thomas Jordan, a jelenlegi elnök most azt mondta az FT-nek, hogy továbbra is nyomás nehezedik a bankra az árfolyam védelmének magas költségei miatt.
Riadókészültségben a befektetők
Jordan ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jegybank továbbra is elkötelezett az 1,2 frank/eurós árfolyam védelme mellett. Szerinte kétség nem férhet ahhoz, hogy az SNB fenntartja a plafont, "felkészültünk arra, hogy ha szükséges, akkor korlátlanul vásároljunk külföldi devizát" ennek érdekében - jelentette ki.
Az elmúlt napokban nőtt a frankra nehezedő keresleti nyomás - a befektetők továbbra is biztonságos kikötőt látnak benne az euróval szemben, amely a várakozások szerint gyengülni fog. A svájci deviza egyre jobban megközelíti a szeptemberben rögzített 1,20-as szintet, a héten 1,2028-ra erősödött, ami csúcs az elmúlt öt hónapban. A befektetők riadókészültségben vannak: várják az SNB következő nagy frankeladási akcióját.
Látjuk a kihívást
Egy múlt heti interjúban Jordan már jelezte, hogy a kialakult helyzet kihívást jelent az SNB döntséhozóinak. Érezzük a nyomást a frankon az eurózóna válsága miatt - mondta akkor. A mostani interjú szerint ehhez járul egy második front: az SNB-re nehezedő politikai nyomás. Vizsgálatok indításáról szólnak a hírek, a kormány például korlátozhatja a jegybank devizaintervencióinak nagyságát - mondta Jordan.
Elemzők szerint a bank következő beavatkozása a frank árfolyamának védelme érdekében sokkal többe kerülhet, mint a korábbiak. Szeptemberben hétmilliárd frankot költöttek a gyakorlatilag rögzített árfolyamot jelentő 1,2-es szint stabilizálására, ám Valentin Marinov , a Citi devizastratégája úgy véli, ha a bank beavatkozik a következő napokban, akkor ennek az összegnek a kétszeresét kell elköltenie.
Eleshet a frank
Az elmúlt napokban erősödött a befektetők kereslete az olyan termékek iránt, amelyek védelmet nyújtanak az árfolyamkorlát megdőlésének esetére. Az érdeklődés alapján úgy látszik, a piac 30 százalékos esélyt lát arra, hogy a frank a következő hónapban lefelé áttöri az 1,2-es szintet.
Ez meglehetősen vaskos esély, ugyanakkor nem meglepő, mert a befektetők erősen aggódnak - mondja Sebastien Galy, a Société Generale elemzője. Az SNB kényszerpályán mozog, és ha nem lesz képes tartani az árfolyamplafont, annak brutális hatása lesz.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott