BUX 133144.99 0,22 %
OTP 41860 -0,21 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újabb nevet kell megtanulnunk: Geely

Még egy kínai gyártó tette be a lábát Magyarországra, és úgy tűnik, hosszú távra tervez. Most még idegen, de nem szabad elfelejteni, hogy más márkák sem lopták be magukat rögtön a magyarok szívébe, aztán kedvencekké váltak.

2026. február 26. csütörtök, 16:18

Fotó: AFP

A Geely 2010-ben vásárolta fel a Volvót, aztán később a Lotust, pár éve pedig az Aston Martinban is a többségi tulajdonrészt szerzett, bevásárolna a Mercedesben is, de saját terméket magyar vásárlók elé még nem hoztak. Az idén azonban meglépték azt, amit sokáig a BYD sem tette meg, importőri bázist nyitottak Budapesten – írta a Totalcar. Tavaly elérték a 4,1 millió darab eladott autót, az idén januárban pedig 60 ezer darabbal lőttek túl a BYD-n. 

Most 90 országban indítják el az anyavállalat nevét viselő márka forgalmazását is Kínán kívül. Magyarországon tíz kereskedésben fogják értékesíteni a Geelyt, amelyből az E5 475 kilométeres hatótávra képes egy töltéssel, és gyakorlatilag mindenféle behatásnak ellenáll az akkumulátora.

A kínaiak ezzel most már nálunk is teljesen átformálják az autóparkot.

A lap emlékeztet, hogy a ’90-es évek végén ugyanezen mentünk keresztül a koreaiakkal, akkor még a mai kínai gyártók autóipari szálai legfeljebb csak tervek voltak. A koreaiak piacvezető modelleket is hoztak, mint a Ceed, és hasonló sikereket fognak elérni a piacon a kínaiak, hiszen rengeteg Omodát, Jaecoot és BYD-t adnak el itthon is.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet