Nem csökkent számottevően az Európába érkező bevándorlók száma azóta, hogy az Európai Unió két évre hárommilliárd eurót ígért Törökországnak az ott rekedt menekültek ellátásának javítására - idézte az Európai Bizottság első elnökhelyettesét, Frans Timmermanst a Financial Times (FT). Erről személyesen kíván egyeztetni a török vezetéssel.
Timmermans már a hét végén Ankarába repül, ahol arra fogja kérni tárgyalópartnereit, hogy javítsák a novemberben elfogadott közös EU-török akcióterv végrehajtásának hatékonyságát. Az egyetlen igazi mérőszáma a sikernek, hogy csökken-e az érkezők száma, azon vagyunk, hogy ez a mutató lényegesen javuljon - fejtegette a politikus.
Nyilvánvaló, hogy az elmúlt néhány hétben továbbra is viszonylag sokan akartak bejutni az öreg kontinensre Törökország felől. Ezért elég sok tennivalónk maradt - figyelmeztetett. A számok igazolják Timmermans szavait.
Több mint a fele
Az ENSZ adatai szerint az elmúlt két hétben többször elérte a napi háromezret a Görögországba érkező menekültek száma. Ez ugyan kevesebb az ötezres decemberi csúcsnál, azonban így is túl sok. Az uniós és a görög hatóságok továbbra is túlterheltek. Ráadásul a sok szakértő úgy véli, hogy a csökkenés nem a törökök erőfeszítéseinek, hanem a rossz időnek köszönhető.
Az FT értesülései szerint a berlini vezetést egyre jobban aggasztja, hogy nem hoz elég gyors eredményt az a stratégia, amely arra épült, hogy Törökországra támaszkodva fékezik meg a menekültáradatot. A terveket felülvizsgálták azt követően, hogy szilveszterkor Kölnben és Hamburgban észak-afrikai és arab kinézetű férfiak számos nővel szemen erőszakoskodtak.
Angela Merkel kancellár elítélte ugyan a támadásokat, ám a bevándorlásellenes csoportok szerint az incidensek bizonyítják a kancellár nagyvonalú menekültpolitikájának kudarcát.
Húzzanak bele!
Mindez világossá teszi, miért látta szükségét Thomas de Maizére német belügyminiszter, hogy megjegyezze: benyomásaik szerint főként a mediterrán térségben kialakult viharos időjárás miatt gyengült kissé a menekültáradat. Látjuk a török kormány erőfeszítéseit az indulók visszafogására, de nem tudjuk megerősíteni, hogy jelentősen és fenntarthatóan csökkent volna az érkezők száma decemberben - fejtegette.
Timmermans hangsúlyozta, hogy az EU-török kapcsolatok jók, ám hozzátette ehhez, hogy közösen kell újabb erőfeszítéseket tenniük. Látjuk az első eredményeket, amelyek biztatóak, ám messze vagyunk még attól, hogy elégedettek legyünk - szögezte le.
Nem garantálták
A török oldalról azonban sosem érkezett olyan ígéret, amely szerint vállalnák a menekültáradat megállítását Törökországban. Ahmet Davutoglu miniszterelnök a megállapodás novemberi aláírásakor kijelentette, hogy nincs garancia a bevándorlók megállítására, hiszen minden attól függ, sikerül-e véget vetni a szíriai vérontásnak.
Ankara álláspontja szerint az EU pénzügyi támogatásának célja az emberek Törökországban tartása, ám nem kötöttek ki vele kapcsolatban semmilyen pénzügyi vállalást. Senki sem garantálhat semmit - mondta Davutoglu. Szeretném, hogy csökkenjen az Európába indulók száma, de nem tudhatjuk, mi történik Szíriában.
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?
Horrorszámlát kaphat, ha ezekre nem figyel oda most: csak így kerülheti el a kész anyagi csődöt
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop