"Nem kellene, de mégis bocsánatot kérek azért, hogy az Egyesült Államok a korábbi kormányzat idején kilépett a párizsi egyezményből, és ezért némileg lemaradtunk" - mondta az amerikai elnök Glasgowban, a COP26 tanácskozás első napján. Biden tényként közölte, hogy Washington kiveszi a részét a globális klímaváltozás elleni küzdelemből, egyúttal emlékeztetett arra is, hogy első hivatali napján, január 20-án bejelentette, hogy országa ismét csatlakozni kíván a párizsi megállapodáshoz.
Biden szerint döntő jelentősége lesz annak, milyen lépéseket tesznek még ebben az évtizedben a klímaváltozás feltartóztatása érdekében, hogy ezzel elkerüljék a jövendő nemzedékek szenvedését. - Egyikünk sem lesz képes megúszni a legrosszabbat, ha nem tudjuk megragadni ezt az alkalmat - tette hozzá az amerikai elnök, aki úgy látja, hogy az Egyesült Államokat és más fejlett országokat nagy felelősség terheli amiatt, hogy a felmelegedő klíma nagy árat fizettet a szegényebb államokkal, amelyek a világ károsanyag-kibocsátásának elenyésző hányadát okozzák.
Sorban jönnek a többiek
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt a Glasgow-ban rendezett, 26. klímakonferencián (COP26), hogy az országoknak végre létre kell hozniuk a szén-dioxid-kvóták globális piacát, megemelve a üvegházhatású gáz árát, így csökkentve a károsanyag-kibocsátást. - Ez a lehetőségünk, hogy történelmet írjunk. De még ennél is többről van szó: az a kötelességünk, hogy cselekedjünk - tette hozzá.
Emmanuel Macron francia elnök a különösen sok károsanyagot kibocsátó országokat sarkallta több erőfeszítésre. Mint mondta, vissza kell találniuk ahhoz a célkitűzéshez, hogy a globális felmelegedés mértéke az iparosodás előtti értékhez képest ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot. Hangsúlyozta, hogy ebben mindenekelőtt a nemzeti stratégiák fognak jelentős szerepet játszani. Hozzátette, hogy jelenleg 2,7 Celsius-fokos felmelegedés felé haladnak a dolgok.
Hszi Csin-ping kínai elnök nem utazott el személyesen a csúcstalálkozóra, és a tervekkel ellentétben eddig nem csatlakozott videokonferencia révén a tanácskozásba. A Hszinhua állami hírügynökségben közzétett nyilatkozata nem tartalmazott kézzelfogható új ígéreteket a klímavédelemben, ugyanakkor felszólította az országokat, hogy tartsák be korábbi kötelezettségvállalásaikat, tűzzenek ki megvalósítható célokat és tegyenek meg minden tőlük telhetőt a klímaváltozás elleni küzdelemben. - A fejlett országoknak nemcsak saját maguknak kell többet tenniük, de nagyobb segítséget is kell nyújtaniuk a fejlődő országoknak - tette hozzá Hszi, akinek országa bár 2060-ra vállalta a klímasemlegesség elérését, jelenleg a világ legnagyobb károsanyag-kibocsátójaként szerepel a statisztikákban.
Kapcsolódó
Több hírügynökség felhívja a figyelmet arra, hogy miközben Brazília kulcsfontosságú szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben, Jair Bolsonaro brazil elnök a többi vezetőtől eltérően nem utazott a G20-országcsoport római csúcstalálkozójáról egyenesen a skóciai Glasgow-ba. Bolsonaro ellátogatott hétfőn a Padova melletti, négyezer lakosú Anguillara Veneta faluba, ahonnan a családja elszármazott, hogy a település tiszteletbeli polgárává válasszák. A városháza előtt mintegy kétszázan tüntettek ez ellen.
Zöldgazdaság 2022
Kiknek kell megfizetnie a fenntarthatósággal kapcsolatos kezdeti költségeket, és hogyan lehet elérni azt, hogy valóban azok fizessenek, akik a legnagyobb problémát okozzák? Többek között erről is szó lesz a január 28-ai konferencián, melyen Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke is előadást tart.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Több országot érintő áramszünet miatt nem járnak a vonatok, és a repülők sem szállnak fel

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem
