A világ nagy aukciósházai között a legrégebbiként tartja számon magát az 1707-ben, I. József német-római császár – és magyar király – által alapított bécsi Dorotheum, amely különleges árverésekkel kívánja megünnepelni idén tavasszal háromszázadik születésnapját, a régi mesterektől a kortárs művészeteken át a dizájn témaköréig. Az Ausztriában a főváros mellett több városban, külföldön pedig Brüsszelben, Düsseldorfban, Milánóban, Münchenben és Prágában is működő árverési ház piacvezető a német nyelvterületen, sőt Közép-Európában, amit tavalyi eredménye is megerősített: az összesen 89 millió eurós forgalom történelmi csúcsnak számít. A 2006-os évet számos rekord fémjelezte, egyebek közt tavaly érték el az eddigi legmagasabb árat a régi mesterek szekciójában, amikor Pieter Brueghel egy tájképét 696 ezer euróért adták el. A 2007-es, jubileumi évet modern és kortárs piktúrával kezdték január 24-én, a „bemelegítés” kínálata átlagos volt, mégis sikerült 279 tételből 164-et értékesíteni, ami kezdetnek nem rossz. Csúcsárakat senki sem várt; a legtöbbet, 19 ezer eurót Josef Stoitzner 1927-es salzkammerguti tájáért fizettek, amelyet 7–9 ezer eurón indítottak. Nem sokkal mögötte végzett Bartolomeo Bezzi Reggel című olajképe, ez 12–16 ezres indítás után jutott 17 ezer euróig. A szelíd tájképek után a harmadik helyezett egy „vértócsa” lett: a Magyarországon botrányba fullasztott kiállítása miatt emlékezetes Hermann Nitsch 1997-es, cím nélküli vörösfesték-csorgatása a 6–8 ezres sávból 12 ezer euróig jutott. A négy számjegyű összegért leütött művek közül említésre méltó Nyikolaj Jefimovics Tyimkov 1952-es szocreál dombvidéke, amelyért 6200–8000 eurós kezdés után 6500 eurót fizetett új tulajdonosa. Az orosz festő vászna német magántulajdonból érkezett; beadója szinte biztos lehetett a sikerben, hiszen a világ műtárgypiacát megmozgató oroszok között már nem csupán milliárdos újgazdagok, hanem simán jómódúak is vannak. Piaci szakértők szerint egyébként az orosz vagy orosz vonatkozású műkincsek iránti kereslet már akkora, hogy a hamisítók is ráálltak az igények kielégítésére (sőt, akár egy németországi kitérőt is megéri beiktatni, elterelő hadműveletként, az „eredetiség” bizonyítására).