A londoni szőnyegárveréseken nem kerülnek kalapács alá százévesnél fiatalabb darabok, de akadnak két-háromszáz évesek is, hiszen egy évszázadokon át virágzó kereskedelmet bonyolító, gazdag ország kastélyaiban szép számmal maradtak ilyenek. Áruk átszámítva elérheti a több tízmillió forintos értéket, kiváltképp a ritkább, hatalmas méretű és jó állapotú szőnyegeké. Hazánk sorsa viszont úgy alakult az elmúlt évszázadok folyamán, hogy szinte minden „elfogyott”, igazán régi, ami a XXI. század fordulóján valóban antiknak lenne nevezhető. Nálunk már valódi „régiség” minden olyan tárgy, ami legalább nyolcvanéves, és ritkaság, ami száz évnél is régebbi. Ez különösen igaz a szőnyegekre. Minden bizonnyal kerültek az ország területére XVII-XVIII. századi kárpitok, talán ugyanolyan mennyiségben, mint Nyugat-Európába, de mára szinte semmi sem maradt ezekből, legfeljebb múzeumokban vagy az elhurcolt műkincsek között találnánk belőlük. A piacról viszont szinte teljesen hiányoznak. A XIX. század második feléig a keleti szőnyeg főúri luxuscikknek számított, attól kezdve viszont az ázsiai manufaktúrák felismerték és igyekeztek kielégíteni a megnövekedett igényeket. A tömegtermelés nyomán az egyre olcsóbb darabok nagy mennyiségben érkeztek Európába, így hazánkba is. Az árverések anyagát áttekintve szembetűnő, hogy túlnyomórészt az előző századforduló előtt és után két-három évtizeddel készült tételekkel találkozhatunk. Korábbiak lényegében nincsenek a piacon, a későbbiek pedig nem számítanak régiségnek. A szőnyeg kiválasztásánál, vásárlásánál a legtöbb esetben másodlagos szempont a darab kora, hiszen a gyűjtő (lakberendező) a színvilág, a mintázat, a méret és állapot szerint választ. A műértők és a befektetők viszont már foglalkoznak a szőnyeg korával és a csomósűrűséggel is, mert igazán ettől válik a lakberendezési kellékből műtárgy. Az aukciós katalógusok minden információt megadnak a laikusnak és a hozzáértőnek egyaránt, szerencsére az állapotra vonatkozó jellemzőket sem hallgatják el. Kicsi az esély arra, hogy például egy százéves szőnyeg minden hiba nélkül átvészeljen két világháborút és sok-sok évnyi használatot, hiszen jóval nagyobb igénybevételnek van kitéve, mint egy vitrinben őrzött műtárgy, egy dobozba zárt ékszer vagy egy bekeretezett és évtizedekig meg sem mozdított festmény. De némi kopottság minden régiség szükségszerű kelléke, a szakadások pedig restaurálhatók. Ha tehát a nyolcvan-száz éves szőnyeg elvileg nem tekinthető exkluzív darabnak, akkor miért szökött fel mégis az ára az elmúlt egy-két évben? A műtárgyak árának általános emelkedése magyarázatként szolgálhat, de a szőnyegekét egyértelműen a többi húzta fel. Ha az antik bútorok iránt megnőtt a kereslet, és egyre több „konfekcióotthon” válik „polgárivá”, akkor érthető, hogy mind több régi szőnyegre van és lesz szükség. Egy biedermeier, sőt egy szecessziós vagy art deco garnitúrához nem illik más, mint egy keleti szőnyeg. (Ez persze kiváltható, de erről később.) Aki a 90-es évek elején vásárolt a művészeti árverések „futottak még” kategóriájában indított szőnyegekből, az mára biztosan jól járt, hiszen ezek ára akár a tízszeresére emelkedett. Ami pedig a kiválthatóságot illeti, amikor a tömegtermelés terméke egyedivé válik, a relatíve új pedig régiséggé, akkor a kevésbé tehetős gyűjtői réteg kiszolgálására megjelennek a gyári, már valóban új és olcsó példányok. A magyar szőnyeg, még ha a század első feléből is származik, a keletihez képest sokkal ritkább csomózású, a mintázat pedig csak utánérzés. Az ára viszont lényegesen alacsonyabb (átlagosan 50 ezer forint alatti), így máris sokak által elérhetővé és csábítóvá válik. Amikor tavaly a Nagyházi Galériában egy „Mahal” szőnyeg ára 16 millió forintig emelkedett, sokan lemondtak arról, hogy valaha is megértsék a szőnyegek árának alakulását. Az összeg ugyanis minden logikát mellőzött. Nem véletlenül, hiszen a kialakult ár nem volt valós - alighanem szándékos árfelhajtásra tettek kísérletet a licitálók, hiszen az utolsó ajánlattevő eltűnt az aukcióról. (Utóbb az aukciósház törölte is ennek a tételnek az eredményét, vagyis érvénytelenítették a licitálást.) Az összes többi, többmilliós ár viszont valós, ami mára megszokottá vált azokban az aukciósházakban, ahol a festmények, bútorok, üvegek, porcelánok, ezüstök mellett a szőnyegek egyre fontosabb szerepet, és egész oldalas illusztrációt kapnak. R. E.