Studniczky Ferenc 2002-es alakulása óta irányította az OTP Egészségpénztárat, részt vett a pénztár koncepciójának kialakításában, a szervezet felépítésében és működtetésében. Ügyvezetése alatt a 22 fős induló taglétszám 286 ezer főre gyarapodott, a kezelt vagyon mára megközelíti a 15 milliárd forintot, az éves befizetések összege pedig évről évre növekedve, 2019-ben már átlépte a 11 milliárd forintot.
Az elmúlt szűk két évtized során az egészségpénztári piac sok változáson ment keresztül. A jogszabályi és a piaci környezet gyakran módosult. Átalakult a cafeteria rendszer, és változtak az ügyfelek ügyintézési szokásai is. Több jelentős összeolvadás során konszolidálódott a pénztárak mezőnye, ennek keretében az OTP Egészségpénztár a Posta Egészségpénztárral egyesült 2012-ben. A hasonló változásokhoz nagy rutinnal, innovatív szemlélettel és a versenytársakkal való konstruktív együttműködéssel alkalmazkodott az OTP Egészségpénztár Studniczky Ferenc vezetésével.
Kapcsolódó
Sok újítás köszönhető neki
Nevéhez fűződik számos új szolgáltatás kialakítása, a magánegészségügyi szolgáltatások integrálása az egészségpénztári portfólióba, a Groupamával közös egészségbiztosítási program elindítása, az első elektronikus béren kívüli juttatási forma, az Egészségkártya 2008-as bevezetése, valamint alkalmazkodva az egyéni egészségügyi öngondoskodás egyre nagyobb szerepéhez, számos digitális ügyfélszolgálati fejlesztés az elektronikus számlarendszertől az első hazai egészségpénztári mobilapplikációig. Ennek a személetnek is köszönhető, hogy az OTP Egészségpénztár alapítása óta szinte egyedülálló módon minden évben növelni tudta taglétszámát. Indulása óta komoly sikert ért el a Pénztár az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés területén. A gyorsan növekvő tagság felé a folyamatos kommunikáció, edukáció, törődés és felelősségvállalás volt jellemző.
Az OTP-s vezető 2019 óta az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) elnökségi tagja, erről a megbízatásáról is lemond nyugállományba vonulásával egyidőben. Áldozatos és sikeres munkáját 2012-ben Fáy András díjjal ismerte el az OTP Bank. Az OTP Egészségpénztár középtávú céljai az erős piaci pozíció megerősítése mellett, a megkezdett, ügyfélközpontú digitalizációs út intenzív folytatására, a tagság gyarapítására és a szolgáltatási kör bővítésére koncentrálnak, a prudens és nyereséges működés fenntartása mellett.
A 67 évesen nyugdíjba vonuló Studniczky Ferencet eddigi vezetőtársa, Kovács Tamás váltja 2020. december 1-én az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatói székében. Studniczkyt a legtöbben, sportos, főleg jégkorongos múltja miatt ismerik. Korábban volt a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára, amelynek ma is a tiszteletbeli elnöke, szintén ő volt a Magyar Curling Szövetség főtitkára egy időben, ahol most tiszteletbeli elnök, de számos más sporttal kapcsolatos tisztséget is betöltött az elmúlt évtizedekben.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére