A Volánbusz egy felmérést indított az autóbusz-vezetői körében a „Ha megütöd, leülöd!” elnevezésű figyelemfelhívó kampány keretében.
A kérdőívből, melyet több száz buszvezető töltött ki, kiderül, hogy a válaszadók 41 százaléka szerint a konfliktusos helyzetek főként abból fakadnak, hogy az utasnak nincs megfelelő jogosultsága az utazáshoz, vagyis nincs érvényes jegye, bérlete vagy az igényelt kedvezményre való jogosultságát nem tudja megfelelően igazolni.
22 százalékuk szerint a problémák abból adódnak, hogy az utas nem tartja be az utazási feltételeket, szabályokat, 21 százalékuk pedig alkoholos vagy drogos befolyásoltságot gyanít a vitás esetek hátterében.
A válaszadók 86 százalékát leggyakrabban verbális erőszak éri, sértegetik és bántalmazzák őket.
7 százalékuk szerint verekednek és többször megütik áldozatukat, 5 százalékuk szerint meglökik és rángatják, 2 százalékuk szerint megrúgják őket.
A véleményt nyilvánító buszsofőrök 53 százaléka szerint az elkövetők legtöbbször 20 és 40 év közötti férfiak, 68 százalékuk szerint pedig a nagyobb városokban és megyeszékhelyeken vannak kitéve erőszaknak, 19 százalékuk szerint pedig inkább kisebb településeken.
A kitöltők 45 százaléka hívott már legalább egyszer rendőr egy-egy erőszakos incidens miatt, 88 százalékukat szóbeli, 31 százalékukat fizikai erőszak is érte.
A megkérdezettek egyharmada szerint ma már mindennapos a szóbeli agresszió az utasok részéről, és 90 százalékuk úgy gondolja, hogy főként a közlekedésben dolgozók vannak kitéve az atrocitásoknak, akiket az egészségügyi dolgozók, majd az oktatásban dolgozó tanárok és nevelők követnek a sorban.
A válaszadók 56 százaléka szerint az erőszakos bűncselekmények nagyrésze jó esetben megelőzhető a szolgáltatói szemléletű magatartással, az arrogáns viselkedés mellőzésével, de az is sokat segítene, ha nagyobb tekintélye lenne a buszvezetőknek.
44 százalékuk szerint azonban a szép szó, a tekintélytisztelet és a kulturált viselkedés sem vezet eredményre, ha az utas tudatmódosító hatása alatt van.
Bejöttek a tömegközlekedési appok: a nyugdíjasok is nyitottak rá, a bliccelő is kevesebb
Egyre többen használják ki azt a lehetőséget, hogy egy okostelefonnal már pár lépésben, gyorsan megvásárolható a menetjegy vagy bérlet bármely tömegközlekedési eszközre. A BKK tapasztalatai szerint még a nyugdíjasok is nyitottak erre a módszerre. A budapesti tömegközlekedési vállalat összértékesítéseinek immár 24 százaléka applikáción keresztül történik, de csaknem minden ötödik belföldi vonatozó is ily módon megváltott jeggyel utazott már 2021-ben is.Bővebben--->
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga