Szabóné Lakatos Erzsébet, a VDSZ helyi titkára az MTI-nek elmondta, hogy azért gyűltek össze, mert valamennyiüket sújtja az elszabadult infláció, a megemelt energiaár, ezért új bérmegállapodásra van szükség.
Új bérkompenzációra van szükség, mert az idei bérmegállapodás a magas infláció miatt veszített reálértékéből - mondta Székely Tamás, a VDSZ országos elnöke. A legfrissebb KSH adatok szerint a szeptemberi infláció 20,1 százalék volt, amit az idei béremelés nem követett. Az exportadatok alapján a cégnek viszont van lehetősége arra, hogy elfogadható béremelést adjon - véli a szakszervezeti vezető.
Augusztusban volt egy eredménytelen találkozó a szakszervezet és a Teva menedzsmentje között, ezért döntöttek a mostani demonstráció mellett.
A Teva szerint 2022-re teljesítették a bérmegállapodásban foglaltakat
A Teva számára fontos a munkavállalók jóléte és a versenyképes foglalkoztatási feltételek biztosítása - írta Ferenczi Csilla, a Teva kommunikációs vezetője a demonstrálókhoz eljuttatott levelében. Tudatában vannak a munkatársaikat is érintő gazdasági kihívásoknak, hiszen a világ több mint 60 országában jelen lévő vállalatként mindenütt hasonló nehézségeket tapasztalnak.
A Teva szerint 2022-re érvényes bérmegállapodással rendelkeznek, amit két lépcsőben végre is hajtottak. A kommunikációs vezető az MTI szerint "reményét fejezte ki, hogy továbbra is közösen dolgoznak a telephely céljainak eléréséért, mind a munkavállalók, mind annak a 200 millió betegnek az érdekében, akik világszerte számítanak a Teva gyógyszereire".
A dolgozók folytatják a demonstrációt - közölte Székely Tamás.
A nyilvános cégadatok szerint a Teva Gyógyszergyár árbevétele tavaly 206 milliárd forint volt, 2020-ban 224 milliárd forint. Az exportárbevétel 170 millió forint volt 2021-ben, 2020-ban 188 millió forint. Az adózott nyeresége tavaly 142 millió forint volt, az előző évi 77 millió forint után. A cég dolgozóinak átlagos létszáma 1928 volt 2021-ben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Ezen jól bestresszelhet: kivonták a forgalomból a magyarok kedvenc tablettáját

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Kukázhatja a Google-t, nem lesz a barátja többé

Már nem a plázákban bóklászik a Z-generáció, sokkal menőbb helyet találtak
