A projekt teljes költségvetése közel 2,4 milliárd forint. A mezőgazdasági tudásközpont és döntéstámogató rendszer megvalósítása idén januárban indult, és várhatóan 2017 végéig valósul meg.
A közlemény szerint a projekt célja egy széleskörű tudásbázis létrehozása a "Big Data" elemző rendszer mezőgazdasági területre történő implementálásával, amely szolgáltatásként, illetve tudástárként a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt segítségére lesz az agrárszféra egyes szereplőinek.
A különböző forrásokban fellelhető szöveges információk, illetve a szenzorrendszerekből kapható hatalmas adatmennyiségek hatékony felhasználása az üzleti döntésekben kulcskérdés a versenyképesség szempontjából.
Egy olyan környezetben, mint a mezőgazdasági termelés, különösen nagy eredményeket lehet elérni egy hatékony információs rendszerrel, mivel a rendelkezésre álló tudás kihasználása nehézkes - közölték.
A kutatás során az ország területén elszórtan ezer szenzoregységet helyeznek ki, s az adatokból, illetve az adatbázisokból és több egyéb nemzetközi, a témához közvetve kapcsolódó nyílt tudásbázis segítségével kifejlesztenek egy komplex elemző, előrejelző és döntéstámogató megoldást
Legolvasottabb
Meglepő fordulat: ennek a pártnak ugrott meg durván a támogatottsága
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Brüsszel dilemmája: Megszabadulni Orbántól, de mi van, ha Magyar Péter is kemény falat lesz?
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok