A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a városban rendezett lakossági fórumon kiemelte, hogy Ukrajna robbantotta fel korábban az európai gazdaság versenyképességét adó olcsó orosz földgázt szállító Északi Áramlat vezetéket, amit "állami terrorizmusnak" nevezett - írja az MTI. 

Szijjártó úgy vélekedett, szégyen az, hogy Európa mind a mai napig szemet huny ezen eset felett, és mind a mai napig vannak olyan európai országok és a vezetők, akik hősként ünneplik az elkövetőket.

Éppen ezért most nagyon fontos feladat az, hogy a Magyarország kőolaj- és földgázellátásáért felelős vezetékeket megvédjük egy fizikai támadás veszélyétől. Ugyanis manapság már a Magyarországra irányuló vezetékek elleni fizikai támadást sem lehet kizárni, azokra fel kell készülni, azok elhárítására fel kell készülni

 - folytatta a tárcavezető.

Hozzátette, már meg is tették a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy megelőzzék a magyarországi olaj- és gázvezetékek felrobbantására irányuló kísérletek.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az áprilisi választásnak Ukrajna számára is sorsdöntő jelentősége van, ugyanis "pontosan tudják, hogy ha mi maradunk hivatalban, akkor a következő négy évben ők egy centit nem jönnek közelebb az Európai Unióhoz, a következő négy évben a magyar emberek pénze biztos nem megy Ukrajnába, s a következő négy évben nem fognak tudni megszületni azok a döntések Brüsszelben, amelyek Magyarországot meg a komplett európai kontinenst belevinnék a háborúba".

Arra kell számítanunk, hogy a választáson minden eddiginél durvább és súlyosabb beavatkozások fognak történni. Brüsszel, Berlin, Kijev. Ez a tengely neve. Brüsszel, Berlin, Kijev. Brüsszelben azt akarják, hogy ne akadályozzuk a háborús, a migrációs és a genderpolitikát. Berlinben azt akarják, hogy ilyen kis országok, mint Magyarország ne akadékoskodjanak, hanem hogyha jön az utasítás, akkor csak ’értettük, parancsnok úr’. Kijevben pedig azt akarják, hogy legyen egy Ukrajna-párti kormánya Magyarországnak. Ez lesz a parlamenti választás tétje" - összegezte a külügyminiszter.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, katonákat küldünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe

A miniszterelnök a Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről.
Bővebben>>>