2019-hez képest ötezer taj-szám tűnt el Dunakeszin a járóbetegellátásban, hogy ezek a betegek, meghaltak, elmentek a magánellátásba, vagy meggyógyultak erről nem tudni semmi, mondta a Balatonfüreden a XXVI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencián Pál Miklós, a Medicina 2000 Szövetség elnökségi tagja.
Ezért Pál Miklós adatokat kért az NEAK-tól, hogy országosan ez az érték hogy néz ki.
2008 és 2010 között platózott a járóbetegek ellátása, a szakorvosi óraszám pedig valamiért csökkent, jelenleg tizenegyezer forintot fizet óradíjként a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az orvosoknak.
Magyarországon a szakrendelők száma 238, a kórházak száma pedig 111.
Eltűnt 1,3 millió beteg
2023-ban 5,23 millió beteg járt a járóbeteg-ellátásban, ez többszöri vizsgálatot is jelenhet, van aki egy laborvizsgálat után belgyógyászati kivizsgáláson is járt. De 1,3 millió betegről nem tud semmit az egészségbiztosító, 2019-hez képest. Ők biztosan nem haltak meg, emelte ki Pál Miklós, aki egyébként a Dunakeszi Szakrendelő ügyvezető igazgatója is.
Annyit tudnak róluk, hogy az 2023-ban nem jártak abban az államilag finanszírozott rendelőben, ahol 2019-ben gyakran megfordultak, vagyis nagyon furcsa, hogy hova lettek a betegek.
A szakrendelőknek a finanszírozáson túl nagyon fontos, hogy a létezésük biztonságos legyen vagyis vagyis, hogy ne kerüljenek állami fenntartásba, emelte ki Pál Miklós. Erre egyébként Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár ígéretet tett a konferencián, erről itt írtunk bővebben.
Pál Miklós szerint a vizitdíj bevezetésén pedig el kellene gondolkodni, valamint ha megszüntetnék az egészségügyben a szolgálati jogviszonyt az lenne a teljesen ideális állapot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott