"Azok az oltatlanok, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, várakozási idő nélkül olthatók" - idézi az Index a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb ajánlását.
A védőoltás beadása előtt az esetleges tünetmentes fertőzöttség ellenőrzésére PCR-teszt elvégzése nem indokolt. Az is kiderül az ajánlásból, ha valaki korábban megfertőződött, az nem felel meg az immunizációnak. Minden esetben a teljes oltási sor beadása szükséges.
A harmadik oltás szakmai ajánlása szerint az továbbra sem változott, hogy az alapimmunizálás után 4, legfeljebb 6 hónappal kell felvenni az oltóanyagot. Az oltóanyag kiválasztása minden esetben az oltóorvos feladata. Általános ellenjavallata egyik oltóanyag-kombinációnak sincs.
A protokoll szerint a második és a harmadik oltás abban az esetben ellenjavallt lehet, ha az először felvett oltás anafilaxiás reakciót váltott ki az oltottnál. A 12–17 év közöttiek ismétlő oltásáról az NNK azrt írja, hogy rájuk ugyanaz a szabály vonatkozik, így a harmadik oltás 4, legfeljebb 6 hónap után adható be. A Moderna vakcinából minden esetben fél dózis adható.
A negyedik oltásról pedig a következőt írja az NNK: a bevezetése egyelőre nem indokolt, azonban a járvány alakulásának a függvényében később döntenek erről.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)