A MEKH energetikai ágazatainak (földgáz, villamos energia és távhő) irányításáért a jövőben Kovács Pál felel energetikai elnökhelyettesként.
Kovács Pál a Moszkvai Energetikai Egyetemen diplomázott mérnök-hőfizikusként Atomerőművek és berendezések szakon, majd elvégezte a Külkereskedelmi Főiskola közgazdász képzését. Pályafutását a Paksi Atomerőműnél kezdte műszaki területen, majd az OECD Atomenergia Ügynökségénél dolgozott szakértőként. 2010-től a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikáért felelős helyettes-államtitkári, majd államtitkári posztját töltötte be. 2014-től visszatért Paksra, ahol vezérigazgatói tanácsadóként, majd a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter kabinetfőnökeként dolgozott. 2018 és 2019 között az MVM Zrt. nukleáris igazgatói és a Paksi Atomerőmű Zrt. Igazgatósági elnöki posztját is betöltötte. 2019-től 2022-ig a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár volt. Kovács Pál a Dunaújvárosi Egyetem címzetes egyetemi docense, a Paks II. Atomerőmű Zrt. igazgatói tanácsadója.
Klimits Levente, aki 2020 óta tölti be a MEKH Elnöki Kabinet igazgatói posztját, szeptember 1-jétől operatív elnökhelyettesként folytatja munkáját a hivatalban. Klimits Levente a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Karán Pénzintézeti Közgazdász szakon végzett. Később elvégezte a nemzetközi könyvelői, majd a mérlegképes könyvelői képzést is. Évekig a PwC Kft. berkeiben dolgozott könyvvizsgálóként és tanácsadóként, majd szakmai tapasztalatait közműszolgáltató cégeknél bővítette. Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezető stratégiai szakértőjeként a földgáz üzletágért felelt, majd az NKM Nemzeti Közművek Zrt osztályvezetőjeként dolgozott. Két éven át vezérigazgatóként vezette az NKM Optimum Zrt.-t, majd a MEKH-hez való csatlakozása előtt az NKM Nemzeti Közművek Zrt. és az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. felsővezetői tanácsadójaként tevékenykedett.
A jogszabályok szerint a MEKH elnöke legfeljebb öt elnökhelyettest nevezhet ki, akiknek megbízatása hét évre szól. A mostani két új kinevezéssel összesen négy elnökhelyettes segíti a hivatal munkáját. Ságvári Pál továbbra is nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettesként, Szalóki Szilvia pedig víziközmű-szolgáltatásért és hulladékgazdálkodásért felelős elnökhelyettesként dolgozik a hivatal elnöke mellett.
![HR-konferencia 2022](/assets.local/brand.jpg)
HR-konferencia 2022
A cikk témájával bővebben foglalkozik az október 4-ei HR-vezetők Országos Konferenciája.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)