Milyen életmódot folytatott a nyilvánosságtól távolabb a rendszerváltás előtti pártnomenklatúra? Erről ír Majtényi György történész az átdolgozva nemrég újra kiadott K-vonal: Kiváltságok, elit és luxus a szocializmusban című könyvében, amit a G7 szemléz. Majtényi szerint abban, ha nem is ugyanannyira, mint a mai elit esetében, de azért jócskán jelen volt a fennhéjázó luxus.

A Kádár-rendszerről bő három évtizeddel a rendszerváltás után is általános a kép, hogy az minden bűne mellett viszonylagos egyenlőséget, a konszolidált emelkedés lehetőségét nyújtotta széles tömegeknek. Egy négy évvel ezelőtti felmérés szerint az emberek 37 százaléka az 1956 és 1990 közötti éveket tartotta “a legjobb időszaknak a magyaroknak”. 

Lehetséges ugyan, hogy ez illett is Kádár rendszerével összenőtt személyiségéhez, de ennél lényegesebb, hogy ez a legendásan szerény életvitel tudatos imázsépítés eredménye volt. “Hivalkodó puritanizmus”, mondhatnánk, ami krumplilevesestül, grízestésztástul fontos szerepet játszott a rendszer népi legitimációjában is.

A felszín alatti világ

Erre annál inkább szükség volt, hogy sokaknak szúrták a szemét az olyan rendies kiváltságok, mint például a budai elitkórházban, a Kútvölgyiben való gyógykezelésre való jogosultság, ahol végig elkülönített részleget tartottak fenn a védett elvtársaknak. Mint Majtényi György írja, a Kútvölgyi volt az egyik, a korban 4K-ként is emlegetett kivételes előjogok egyike, a kocsihasználat, a K-telefon és a külföldi utak mellett.