A magánszolgáltatóknál ezeket a teszteket térítési díj ellenében lehet elvégeztetni. A szerológiai vizsgálat ára 11 ezer forint körül van, míg a PCR-teszteké a 30 ezret is meghaladja - olvasható a portálon.
A lap úgy tudja, hogy az utóbbi egy héten rendkívül nagy teher hárult a mintavételező csapatokra. Jellemzően nem tudták teljesíteni, hogy a háziorvos értesítése után 24 órán belül le tudják venni a mintát a koronavírus-gyanús személytől. Volt olyan egység, amely Budapesttől 100 kilométerről érkezett a fővárosi munkára.
Kapcsolódó
Az elmúlt időszakban a koronavírus-tesztelésre érkező páciensek száma a négyszeresére emelkedett - mondta a Világgazdaságnak Sárosi Balázs, a Wáberer Medical Center (WMC) járóbeteg-divízió vezetője. Augusztus első hetében 54 tesztkérő páciensök volt, ez a szám az elmúlt egy héten, heti öt nap szűréssel 247-re emelkedett. A WMC-ben betegbiztonsági okokból bevezették a napi 80 fős limitet.
Az Affidea magánszolgáltató arról számolt be, hogy az ellenanyagszűrések iránt augusztusban volt nagyobb érdeklődés, akkor 12 mintavételi napon összesen 40 szerológiai szűrést végeztek, szeptemberben pedig két mintavételi napon összesen kilencet. A PCR-tesztek száma is megugrott, azt írták, hogy szeptemberben három nap alatt annyi tesztet végeztek, mint korábban egy teljes hónapban. Augusztus utolsó hetében az előző héthez viszonyítva 217 százalékkal nőtt a tesztet kérő páciensek aránya.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül
