Vitathatatlanul egy újabb kedvező döntés született, ami elsősorban a vásárlónak a legelőnyösebb, hiszen a jövőben a szállodai, vendéglátóipari, és különféle pihenési szolgáltatások mellett immár újra több fogyasztási lehetőség közül választhat a Szép-kártyájával – mondta a Napi.hu-nak a nagy áruházláncokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. 

Vámos György annak kapcsán nyilatkozott, hogy hétfőn a Kormányinfón bejelentették: a gazdaságvédelmi akcióterv részeként a kormány arról döntött: lehetővé teszik a Szép-kártyák felhasználását hidegélelemre. A korlátlan lehetőség idén augusztus elsejétől december 30-ig lesz érvényben – ez idő alatt ráadásul a munkáltatók megemelhetik a kafetéria juttatás keretét maximálisan 450 ezer forintra, míg további 200 ezer forinttal a kedvezményes szabályoknak megfelelő összeg növelhető.

A járvány alatt is ösztönözte a fogyasztást

Vámos György felidézte: a pihenőkártyák bolti felhasználására a járványidőszakban is volt már lehetőség, ami akkor kimutatható módon növelte a kiskereskedelem értékesítési forgalmát, hatékonyabbá téve a béren kívüli juttatás felhasználását, és kedvezőbb helyzetet teremtve a vásárlóknak, valamint az élelmiszerértékesítőknek. 

A mostani lehetőség nyilvánvalóan hozzájárul majd ahhoz, hogy fékeződjön a kiskereskedelmi forgalom hónapok óta tartó csökkenése, illetve, hamarabb megindulhat a növekedés

– mondta, kiemelve, hogy a boltoknak egyértelműen jól jön az újabb döntés, hiszen többletbevételekhez juthatnak.

Mint emlékeztetett, a korábbi vegyes rendszerben is egyértelműen megmutatkozott az a fogyasztói igény, hogy a kártyatulajdonosok több helyen, több mindenre költekezhessenek. 

Ez nem a turizmus és a vendéglátás ellen irányul, mivel mindig voltak olyan el nem költött, beragadt összegek a Szép-kártyákon, amelyek felhalmozódtak, ahelyett, hogy javára vált volna a munkavállalóknak – jegyezte meg. A főtitkár szerint ráadásul a bejelentés értelmében átmeneti időszakról van szó, amelynek tükrében éves viszonylatban kiegyensúlyozott maradhat az érintett szektorokban a lakosság fogyasztása. 

Örülnek a vásárlók a kötelező akcióknak

Vámos György arra is kitért, hogy június eleje óta élesben is működik a boltokban az inflációfékező törekvések közé tartozó állami akciózás, a vállalkozások felkészülten integrálták az új kötelezettséget a meglévő, piaci gyakorlatukhoz. A sikeres kezdet előfeltétele az volt, hogy a kereskedők és a szakminisztériumok közötti alapos egyeztetések előzték meg az intézkedést.

Az agrártárca, a gazdaságfejlesztési minisztérium körültekintően járt el a szakmai tárgyalások során és az is természetes, hogy a fogyasztóvédelem odafigyel a szabályok betartására. 

Meglátásom szerint a kötelező akciózásról szóló intézkedés is hozzá fog járulni az infláció letöréséhez, hiszen jobban az alapvető élelmiszerek irányába tereli az akciókat, amelyek hatósugara ezzel szélesebb lett

– jelentette ki. 

Megjegyezte, ez ugyancsak jól jön a vásárlóknak, akik minden akciót örömmel fogadnak, hiszen rendkívül árérzékennyé váltak az idei inflációs környezetben. A kötelező akciózás a szakértő szerint amiatt is jó, mert ugyan kereteket szab, de az egyes árucsoportokon belül a boltosok a legjobb lehetőségeik szerint, rugalmasan választhatják ki az engedményes termékeket.

Hamarosan, július elsejétől indul az árfigyelő rendszer is, amely ugyancsak támogatja majd a fogyasztói árak mérséklődését. Ezen intézkedések együttesen fogják segíteni az üzletek piaci alapon meghozott döntéseit az árcsökkentésekről – állapította meg. Az árstop kapcsán a kereskedők képviselője annyit mondott, hogy továbbra is abban bíznak: olyan döntést hoz a kormány a következő ülésén, amely elfogadható lesz a piaci szereplők számára.

(Thurzó Katalin)