Az "A talpra állás és felemelkedés fejlesztéspolitikai programja" munkacímet viselő anyag az első Orbán-kormány idején, 2001-ben indított Széchenyi Tervre való visszatekintéssel kezdődik. A szöveg az otthonteremtés, az építőipar, a turizmusfejlesztés és általában a kis- és középválallatok (kkv) finanszírozása terén elért eredményekről szól, és megjegyzi, hogy 2001-2002 között ily módon "egy állami forint mellé a vállalkozók további négy forintot fordítottak különböző fejlesztésekre".

Az anyag - anélkül, hogy említené az előzményeket, például az 1995-os Bokros csomagot - a megvalósuló fejlesztéseknek tudja be, hogy a gazdasági növekedés GDP-arányosan 4 százalék fölött alakult, és az államháztartási hiány, valamint az államadósság nagysága konvergált a maastrichti kritériumokhoz.

A szöveg első része meglehetős terjedelemben ostorozza az elmúlt évtizedben folytatott gazdaságpolitikát, megjegyezve, hogy "a környező országok sem azért voltak sikeresebbek, mint Magyarország, mert a szlovákok vagy a szlovének ügyesebbek és szorgalmasabbak voltak, hanem mert jobb gazdaságpolitikát, a szocialista újraelosztó politika helyett növekedéspárti és vállalkozásbarát politikát folytattak".

A korábbi kormányok által folytatott gazdaságpolitikai kritizálása után az anyag "jövőképet" vázol, amely a munkahelyek teremtésére, mint "egyetlen nagy célra" fókuszál, hivatkozva a jelenlegi, az EU-n belül második legalacsonyabb magyar aktivitási szintre.

A vitaanyag szerint "szinte minden politikai erő egyetért abban, hogy a munkahelyteremtés rendkívül fontos feladat, ám csak kevesen vállalják azt, hogy ehhez nem közvetlenül a munkahelyeket, vagy a munkára várókat, hanem azokat kell támogatni, akik a munkára váróknak munkát adnak: vagyis a vállalkozókat."

Az üzleti környezet és a versenyképesség javítása érdekében a terv "radikális", ám meglehetősen általánosan hangzó lépéseket helyez kilátásba, úgy mint: elsősorban a vállalkozókat közvetlenül érintő adók csökkentése - "ha azt a költségvetés egyensúlya megengedi és a gazdasági növekedés hozama megengedi.."; az adónemek számának csökkentése; a vállakozók adminisztrációs terheinek felezése; a forrásokhoz való hozzáférés egyszerűsítése; oligo- és monopolhelyzetek felszámolása, korrupció visszaszorítása; gazdasági jogbiztonság visszaállítása.

Arra a kérdésre, hogy miért van szükség állami és uniós forrásokra a versenyképesség megteremtéséhez, a szöveg egyebek mellett azt írja: "A nagy cégek erősebb érdekérvényesítő képességüknél fogva képesek előnyök (..) megszerzésére, képesek egyszerre sok ezer munkahelyhez támogatást kérni a kormánytól. Közben a foglalkoztatásban játszott nagyobb szerepük ellenére a hazai kkv-k "nemzetközi színtéren többnyire versenyképtelenek".



A tervezet elismeri, hogy "az állam a gazdaságon belüli forrásallokáció szervezésében a legtöbb esetben ügyetlenebb, mint a piac; (..) az erőforrások és a termékek gazdasági megtérülés szerinti legjobb elrendezése a piac feladata. A gazdaság azonban csak akkor működőképes, ha képesek piacra lépni a munkavállalók és a vállalkozások, ha léteznek az üzleti sikerhez szükséges együttműködés keretei és feltételei." A szöveg szerint a kormány - igencsak ambíciózusan - az Új Széchenyi Tervvel lényegében ennek megteremtésére vállalkozik.


A feladat kettős 2010 közepén is - áll a vitaanyagban: egy rövid távú, válságkezelési program végrehajtása, és egy hosszabb távú, stratégiai jövőkép kialakítása. Az Új Széchenyi Terv egyértelműen ez utóbbiakra koncentrál.

A kijelölt hét kitörési pont: 1. Gyógyító Magyarország - Egészségipar 2. Megújuló Magyarország - Zöld gazdaságfejlesztés 3. Otthonteremtés - Lakásprogram 4. Vállalkozásfejlesztés - Üzleti környezet fejlesztés 5. Tudomány - Innováció - Növekedés 6. Foglalkoztatás 7. Közlekedés - Tranzitgazdaság.

A tulajdonképpeni program 14-38 oldalt szán az egyes pontok tárgyalására, a fejezetek nem teljesen ugyanazt a sémát követik.

Például az 1. számú kitörési pontról szóló rész az általános "Az egészségipar, mint kitörési pont" alcímmel kezdi, ezután sorban a program célja; várható eredményei; a legfontosabb hozadékok; majd a program 12 elemének felsorolása következik. Ezek a teljesség igénye nélkül: az egészségturizmustól a geotermikus energia hasznosításán és az egészségiparhoz kapcsolódó oktatáson át a specializált építőiparig.

Ezt követi a részletesebb tárgyalás, a célkitűzések egyfajta koordináta rendszerben való kifejtése. Itt egy fő, általánosabb célkitűzéshez - "Magyarország 10 év múlva Európa első számú termál- és gyógyvízre épülő egészségturisztikai desztinációja, illetve egészségipari országa legyen, hazánk tartós versenyképességének javítása, a GDP növelése, a programban érintett iparágak összekapcsolása egy országos termál-egészségipari klaszterré" - több, egymáshoz is láncszerűen kapcsolódó célkitűzés fűződik. Például "Gyógyvíz alapú gyógyászati és wellness termékek gyártásának felfuttatása" - "A hazai orvosiműszer-gyártó cégek innovatív fejlesztéseiből legyen konkrét gazdasági eredmény" - "A hazai gyógyszergyártás consumer health profiljának erősítése" - "Hazai gyógyszergyártók mozgásszervi profiljának erősítése" - és így tovább.

Ezután a szöveg vázlatosan szól néhány példával az adottságokról, hagyományokról; majd következik a program 12 elemének részletes kibontása.

A geotermikus energia hasznosítása pont alatt előbb az általános teendők jönnek: az anyag szakértőkre hivatkozva, konkrét számokat is említve leszögezi, hogy a 2020-ig szóló magyar megújuló energia tervekben eddig a lehetőségektől elmaradó mértékben számoltak a geotermiával. A szakmai feladatok felsorolása - például a hazai fürdők vízfelhasználási adatainak feldolgozása hőfokszintenként - után a fejlesztések eszközrendszeréről szól az anyag, kiemelve, hogy önkormányzati energetikai rendszer kiépítésére, majd az önkormányzatok tulajdonosi helyzetbe hozására van szükség. A fejezet ezután kitér a termál- és gyógyfürdők vízfelhasználásának energetikai céljaira, konkrét lehetőségeket is említve, például az elfolyó vizek hőtartalmának felhasználását.

Hasonlóan tárgyalja a tervezet a többi kitörési pontot is. A szöveg helyenként átfedéseket tartalmaz, és sok helyen nem lép túl az általánosságok szintjén. Ezt ugyanakkor részben magyarázza, és a dokumentum az első Széchenyi Terv tapasztalataként említi, hogy csak a gazdasági élet szereplői által is támogatott, együtt megvitatott és kialakított súlypontok esetén lehet sikeres a fejlesztéspolitika, ezért a megfogalmazás szerint a fenti 7 kitörési pontot "megfontolásra, megvitatásra" ajánlja.

A vitairat teljes terjedelemben a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján olvasható.