Az újraindítás első lépései a két és fél millió oltotthoz kötődtek, de ezek nem érdemi enyhítések, hiszen szigorítások is életbe léptek, például az üzletbe belépők korlátozása. Várhatóan 5-6 nap múlva már több mint 3 millió beoltott lesz Magyarországon, akkor lesznek új nyitási bejelentések - jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón az Infostart beszámolója szerint.
A kabinet azt reméli, hogy még ebben a hónapban 4 millió fölé tudják vinni az oltottak számát. Eddig 3 millió 950 ezren regisztráltak, ha ehhez még az egészségügyi dolgozókat is hozzáteszik, az már 4 millió 200 ezer ember.
Kapcsolódó
Nem változtatnak a jelenlegi protokollon, továbbra is 12 hét szünetet tartanak az AstraZeneca két dózisának beadása között.
Zajlik a pedagógusok oltása Pfizer/BioNTech vakcinával, amelynek már az első dózisa 80 százalékos védettséget ad - mondta a kancellária vezetője. A kormány arra kéri a tanárokat, legyenek tekintettel a szülőkre, és április 19-re állhasson vissza az oktatás rendje. Az online oktatás is működőképes, a vártnál jobban sikerült működtetni, de az oktatás-nevelés hatékonyságát semmi nem tudja úgy segíteni, mint a személyes jelenlét.
A miniszter közölte: a bértámogatás április végéig jár az érintetteknek.
A kormányinfón az is elhangzott, hogy a szabályokkal sikerült a tömeget mérsékelni, a négyzetméterszabállyal és a hosszabb nyitvatartással.
A védettségi igazolvánnyal járó jogosultságokról még nem döntöttek, erre akkor kerül sor, ha majd több beoltott lesz, de például az egyik ilyen jogosultság lehet, hogy eltörlik a karanténkötelezettséget. Egy kérdésre Gulyás azt válaszolta, hogy egyértelműen túl vagyunk a harmadik hullám csúcsán. Még mindig úgy gondolja, hogy a jelenlegi oltási tempó mellett április végéig teraszokra ki lehet majd ülni - írta a hvg.hu.
A sportrendezvényeken csak védettségi igazolvánnyal lehet majd részt venni, így a foci-Eb meccsein is. A miniszter szerint ugyanakkor júniusra már mindenkit be fognak oltani, aki regisztrált.
A 16-18 évesek oltásával kapcsolatban pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az országos tisztifőorvos dönt majd.
Magyarországon a statisztika része volt olyan elhunyt is, aki közlekedési balesetben hunyt el, és utána mutatták ki a szervezetében a koronavírust - magyarázta a miniszter a magas halálozási statisztikákat. Az országok különböző szempontok szerint jelentik a koronavírus-halálozást, Magyarország mindenkit jelent, mások más szempontokat vesznek figyelembe, például nem jelenti azokat, akik daganatos betegségben hunytak el. Gulyás szerint a korábbi évek halálozási adataival kell összevetni a jelenlegi számokat, hazánk pedig így igenis jól vizsgázik.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló