A Sziget Kft. tulajdonosai világosan elmondták, hogy nem akarják se a piacon értékesíteni, se a menedzsmentnek felajánlani a kivásárlási lehetőségét, mert ezeket rossz precedensnek tekintenék, az egyedüli elfogadható lehetőség az volt számukra, ha az alapító visszaveszi – mondta Gerendai Károly a Sziget Fesztivál alapítója, hogy miért is vágott bele újra a rendezvény megszervezésébe.
„Szomorúan, de kénytelen lettem volna elfogadni, ha a Volt Fesztiválhoz és a Balaton Soundhoz hasonlóan megszüntetik a Szigetet is, de a hazai menedzsment javaslatára inkább az én kezembe tették a döntést, én pedig nem akartam, hogy végül miattam ne legyen többé Sziget."
Hozzátette, ezzel a döntéssel annyi mindent vett a nyakába, amit csak most kezd felfogni.
Gerendai Károly a Blikknek elmondta, a Sziget Zrt. visszakerült ugyan hozzá, de a rendezvény szervezési jogait csak egy licensz szerződéssel kapta vissza, ezért fontos feltétele volt, hogy hosszú távra tervezhessenek, mert csak akkor fog befektetőtársakat találni, és a Szigeti jövőjéről gondolkodni, ha nem egy-két év alatt kell csodát művelni.
„Most először meg kell értsem, mit szúrtak el, mit kéne máshogy csinálni. Ez most egy kényszerhelyzet, mert ha azt akarom, továbbra is legyen Sziget, akkor fel kell vállalnom ennek a felelősségét és meg kell találnom azokat a szakembereket, akik tudnak a hiányosságaim leküzdésében segíteni."
Szerinte a legnagyobb stratégiai hiba az volt, hogy az előző tulajdonosok nem a Szigetben, hanem egy nagy fesztivál portfólióban gondolkodtak.
„Abból indultak ki, nekünk van nyolcvanvalahány fesztiválunk, amelyeket megpróbálunk egy azonos modell szerint működtetni. Ez egy ilyen nagy portfóliónál az ő oldalukról teljesen érthető logika lehet, csak a Sziget sikerének mindig is az volt a titka, hogy nem olyan volt, mint a többi fesztivál, sok dologban különbözött a versenytársaitól."
A Szigeten megélhető egyedi közösségi, valamint a sokszínű kulturális és nyaralási élmény, még mindig sokkal többet tud adni egy 90 perces koncertnél, csak ezt el kell tudni magyarázni azoknak is, akik még nem tapasztalták meg – fogalmazott Gerendai Károly.
„A Sziget hosszú ideig ennek az eseménytípusnak volt egyfajta prototípusa, egy élménydús, nemzetközi multikulturális fesztivál, ahol persze vannak jó fellépők is, de a látogatók nem 1-1 koncertre vették meg elsődlegesen a jegyet. 10-15 évvel korábban még úgy tudtuk elővételben eladni a bérletek 70-80 százalékát, hogy nem jelentettünk be hozzá előadó neveket."
A konkrétumok még kidolgozás alatt vannak.
Alapvetően most a legnagyobb alvállalkozóinkat, partnereinket akarom bevonni magam mellé befektetőként. Gyakorlatilag az a hat cég, akivel már leültem, mind azt mondta, hogy menjünk tovább a tárgyalásokkal - mondta Gerendai Károly, aki mindenképpen fontosnak gondolja, hogy több generációnak szóljon a rendezvény, erősíteni szeretné az egyedi látványvilágot, újra sokkal színesebb lesz a nem zenei programkínálat, de még több műfajú lesz a zenei paletta is, illetve több magyar produkció kap majd helyet.
Hozzátette, a 2026-os Sziget előadóinál már nincs nagy mozgásterük, mert a három hónapos kényszerszünet után olyan lemaradásba kerültek, hogy jelenleg örülnek, ha még egyáltalán tudnak olyan fellépőket találni, akik ráérnek ebben az időszakban, de a következő években egyre inkább érzékelhető lesz a változás ezen a téren is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Sokkoló számok derültek ki a nyugdíjakról
Robert De Niro kegyetlenül beleszállt Trumpba: „Meg kell szabadulnunk tőle”
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Már jön a kőolaj a horvátoktól: nem orosz olajat szállítanak
Jön a szigor: hamarosan nem ülhet volán mögé az a sofőr, akinek befizetetlen büntetése van
Tovább hízik az államadósság kisgömböce: csendben kibocsátott 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt a kormány