A fővárosban lévő magas progresszivitási szintű traumatológiai ellátóhelyek már most oly mértékű szakorvos hiánnyal dolgoznak, hogy egyes helyeken már alig, vagy nem tudják biztosítani a személyi minimumfeltételeket. Jelenleg a traumatológiai ellátó hálózatban összességében sem a személyi, sem a tárgyi és eszközfeltételek nem biztosítottak a biztonságos, magas színvonalú, a sérülteknek egyenlő feltételeket biztosító sérült ellátáshoz - idézi a meghívót Kunetz.
A traumatológusok szerint mindezek alapvető oka a sürgősségi traumatológiai ellátásban dolgozó orvos és szakdolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülésének és elismerésének hiánya, a megfelelő anyagi-, élet- és munkakörülmények biztosításának elégtelensége, valamint a traumatológiai beavatkozások tarthatatlan alulfinanszírozása, amely nem teszi lehetővé a biztonságos, folyamatos és egyenlő esélyű sérültellátást."
Kunetz szerint a rendszer tehát minden jel szerint már összeomlott, hamarosan ennek nevesített áldozatai is megjelennek majd hírekben, s míg az egészségügyi államtitkár elmagyarázza, hogy tulajdonképpen semmi szükség politraumatizált ellátásra, a szakma maga próbálja meg a meglehetősen szegényes eszköztárával a káoszt koordinálni - fogalmaz Kunetz Zsombor.
Legolvasottabb
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna