A nagykereskedés mögötti épületben egy engedély nélkül működő üzemben fedezték az ellenőrök, hogy betonkeverőben készül a gyros, nagy mennyiségben. Az ott dolgozók az ellenőrzés megkezdésekor elmenekültek a helyszínről. A fellelt dokumentumok alapján számos fővárosi gyorsétteremhez szállítottak az üzemből.
A húsnagykereskedést december elején ellenőrizte a Nébih kiemelt ügyek igazgatósága a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest megyei adóigazgatóságának megkeresésére. A szakemberek több jelöletlen és nem nyomon követhető terméket találtak, emellett megállapították, hogy az üzemben nem vezettek dokumentációt a bontásról, darabolásról.
A jelöletlen baromfitermékek Lengyelországból érkeztek ekáer-szám (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) nélkül, míg a lefoglalt marhahúsoknak a nyomon követése nem volt megfelelő.
A Nébih valamennyi helyiséget hatósági zár alá helyezte, és elrendelte huszonkét tonna baromfi-, pulyka- és marhahús, joghurt és fűszer megsemmisítését. Az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Berobbant az influenzaszezon: egyetlen hét alatt 46 ezren mentek orvoshoz tünetekkel
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok