A Richter Gedeon Rt a tavalyinál 1,7 százalékkal magasabb 4,559 milliárd forintos első negyedéves adózott eredményt ért el- derült ki a társaság gyorsjelentéséből. Az eredmény dollárban 12,1 százalékkal visszaesett, elérte a 17,5 millió dollárt. A gyógyszergyár árbevétele több mint 11 százalékkal bővült és elérte a 16,6 milliárd forintot. Dollárban nem ilyen bíztató a kép, a 63,8 millió dolláros forgalom 4,1 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. A Richter viszonylag szerény első negyedévét a belföldi árbevétel 21,7 százalékos visszaesése okozta. Ez az áremeléstől tartó vásárlóknak az utolsó negyedévre előrehozott vásárlásaival, a várt áremelés és az influenza járvány elmaradásával indokolható. Kedvező jel viszont export dinamikus, még dollárban is 15,2 százalékos bővülése.
Csak három párt jutna be a Parlamentbe - ha most lennének a választások.
Az átalakított érettségin 90 perc áll rendelkezésre az I. feladatsor megoldására.
A nagy amerikai vállalatok több profitot termelnek, mint azt az elemzők gondolják, azonban a kis és közepes cégek veszettül küzdenek a gyorsjelentések alapján.
Szerkesztőink válogatása az elmúlt hét legfontosabb és legolvasottabb híreiből.
A Paks és Kalocsa közötti Tomori Pál hidat hétvégén 800 tonnával terhelték meg.
Minden eddiginél agresszívebb és összehangoltabb szabotázsakció-sorozatra készülhet a Kreml.