Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Oroszország kínai műholdakkal fényképezi az ukrán atomerőműveket, valószínűleg azért, hogy támadásokat készítsen elő a nukleáris létesítmények ellen.
Zelenszkij az ABC News-nak azt mondta, az a tapasztalatuk, hogy ha Oroszország műholdakkal pásztáz valamit, akkor az atomlétesítményekre mért csapások veszélye áll fenn. Hozzátette, a héten az ENSZ Közgyűlésen megosztja az Ukrajna rendelkezésére álló információkat az országok vezetőivel.
Az ukrán elnök szeptember elején találkozott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával, Rafael Grossival, melynek során megvitatták az ukrajnai nukleáris biztonság megerősítését, különösen az ország atomerőműveinek és más energetikai létesítményeinek biztonságával összefüggésben – emlékeztet rá a Ukrainszka Pravda.
Azt is megállapították, hogy a stabil külső energiaellátás kritikus fontosságú lehet az atomerőművek biztonsága szempontjából.
Ukrajna tavasszal két amerikai tervezésű reaktor építését kezdte meg a hmelnyickij atomerőműben az ország nyugati részén, az ország energiahálózatát ért pusztító orosz támadások hatására.
Berlin egyelőre nem úgy táncol, ahogy Kijev fütyül
Az ukrán elnök kitartóan sürgeti a nyugati szövetségeseket, hogy engedélyezzé számukra nagy hatótávolságú rakéták használatát a háború frontvonalán túli orosz célpontok elleni támadásra.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott