Az IDF szerint a rakéták egy részét elfogta a Vaskupola légvédelmi rendszer, áldozatokat vagy anyagi kárt nem jelentettek.
Kivonulásuk előtt az izraeli egységek találtak egy újabb Hamász-alagutat Hán-Júnisz al-Amal nevű lakónegyedében, melyben bunkereket és fegyverraktárakat is feltártak.
A csapatkivonási döntés nem egészen két nappal azután született, hogy Izrael Washington kérésére engedélyezte a humanitárius segélyek szállítását az asdódi kikötőből az övezet északnyugati csücskében fekvő erezi átkelőhely igénybevételével.
Izrael továbbra is megakadályozza a mintegy 1,3 millió, az övezet északi részéből délre evakuált gázai hazatérését, északon mintegy 150 000-300 000 olyan palesztin maradt, akik nem hagyták el otthonaikat.
Az IDF gázai haderejét először január közepén csökkentették, amikor a hadsereg bejelentette, hogy megszerezte az ellenőrzést a térség északi része fölött. Az izraeli túszok szabadon engedéséről és a tűzszünetről folytatott tárgyalásokon a Hamász az összes izraeli katonai kivonását, és a visszaköltözés engedélyezését követeli az északi és a középső részekbe.
Iráni katonai tanácsadó: egyetlen izraeli nagykövetség sem biztonságos többé
Egyetlen izraeli nagykövetség sem biztonságos többé - jelentette ki vasárnap Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei egyik katonai tanácsadója. Irán damaszkuszi konzulátusát április 1-jén légicsapás érte, melyért Teherán Izraelt tette felelőssé és azzal fenyegetőzött, hogy meg fogja torolni a halálos áldozatokkal is járó támadást. Az áldozatok emlékére rendezett szertartáson Jahja Rahím Szafavi - akit a Taszním és az ISNA iráni félhivatalos hírügynökség idézett - kiemelte, hogy "szombatig Izrael 27 nagykövetségét zárta be ijedelmében, köztük a jordániait, az egyiptomit, a bahreinit és a törökországit". A tisztségviselő szavait izraeli források nem erősítették meg. Mindeközben egy másik iráni félhivatalos hírügynökség, az ISNA közzétette kilenc olyan rakéta típus és fotóját, melyek Teherán állítása szerint képesek elérni Izraelt.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!