Giorgia Meloni azt írta az X közösségi oldalán, hogy az élettársi kapcsolat, amely közel 10 évig tartott, itt véget ért. Az útjaink már jó ideje külön futnak, itt az ideje, hogy ezt tudomásul is vegyék. Az olasz államfő a posztjában köszönetet mondott a 41 éves Andrea Giambrunónak is „az együtt töltött csodálatos évekért, a nehézségekért, amelyeken keresztülmentünk, és azért, hogy nekem adta a legfontosabbat az életemben, a lányunkat, Ginevrát”.

Mindazoknak, akik a családomat sújtva próbáltak meggyengíteni, tudniuk kell, hogy még ha egy vízcsepp remélheti is, hogy összetörhet egy sziklát, a szikla mindig szikla marad, míg egy csepp az csak víz

– kommentálta az olasz miniszterelnök.

Giambruno a hét elején került slamasztikába, miután egy szatirikus tévéműsor, a Striscia La Notizia közvetítette a kamerán kívül tett megjegyzéseit, amelyekből úgy tűnt, hogy flörtöl egy kolléganővel, amikor azt mondta neki: „Olyan okos vagy... Miért nem találkoztunk korábban?” Csütörtökön aztán még egyértelműbb megjegyzéseket tett a férfi, amikor egy másik kolléganőtől azt kérdezte, hogy egyedülálló vagy nyitott kapcsolatban él-e – számolt be róla a BBC.

Családcentrikusság kontra explicit szexizmus

Az újságíró egyelőre nem nyilatkozott sem Meloni közösségi médiás posztjáról, sem az adáson kívüli pikáns megjegyzéseiről. Néhány hónappal ezelőtt Giambruno egy csoportos nemi erőszakkal kapcsolatos ügyet kommentált azzal, hogy kijelentette: 

Ha táncolni mész, minden jogod megvan ahhoz, hogy berúgj. Ám ha elkerülnéd, hogy berúgj és elveszítsd az eszméleted, talán azt is elkerülnéd, hogy konkrét problémákba keveredj, mert akkor talál rád a farkas.

A 46 éves Giorgia Meloni akkor azt mondta, hogy párja szavait félreértelmezték, és arra kérte az újságírókat, hogy ne vonják őt felelősségre azért, amit egy újságíró mond, miközben a munkáját végzi.

A kormányfő ismert arról, hogy erősen hisz a hagyományos katolikus családi értékekben, és elutasítja az azonos neműek szülői szerepét. Alessandro Zan, a balközép Demokrata Párt képviselője, az LMBTQ-jogok támogatója azt mondta, hogy legalább hagyják békén azokat a családokat, akik együtt akarnak maradni.

Szövetségesei szintén az X-en jelezték támogatásukat. Matteo Salvini azt írta: „Nagy ölelést, barátságomat és támogatásomat küldöm neki. Menj előre, emelt fővel!” Antonio Tajani külügyminiszter: „Giorgia, én is küldök neked egy ölelést.”

Meloninak közben a költségvetési hiánnyal is meg kell küzdenie

Az olasz kormány emelte az idei és a jövő évi költségvetési deficitre vonatkozó prognózisát. Az olasz miniszterelnök azzal számol, hogy az uniós elvárásoknak, amelyek szerint a GDP-arányos költségvetési hiány nem érheti el a 3 százalékot, 2026-ra tudnak majd megfelelni. Kérdés, hogy Brüsszel ezúttal mennyire lesz türelmes a római kabinettel szemben.

Ha végül az Európai Unió is óvatosságra intené a római kormányt az állami kiadásokkal kapcsolatban, nem ez lenne az első költségvetési csörte Róma és az Európai Bizottság (EB) között. Az elmúlt években számos alkalommal összecsapott már Brüsszel az éppen aktuális olasz kabinettel. Több alkalommal is túlzottdeficit-eljárás indításával fenyegette az EB Olaszországot.