Feltehetően a héten jelentik be a Stellantis a Fiat 500e, elektromos kisautó hibrid változatát. Az ügyet ismerő források szerint az új modellt az olaszországi Mirafiori üzemében fogják gyártani.
A bejelentés egy Carlos Tavares vezérigazgató és a szakszervezetek közötti torinói találkozón várható, ahol előreláthatóan a Mirafiori termelését újjáélesztő, olcsóbb modellt fognak beharangozni – írja a Reuters.
Az elektromos járművek értékesítésének globális lassulása arra késztette a Stellantit, hogy lassítsa a Fiat villanyautója, az 500e előállítási ütemét és elhúzódó szabadságolási időszakokat vezessen be a torinói gyárban.
A kormánnyal összhangban
Az utóbbi időszakban Stellantisnak nem volt felhőtlen a viszonya az olasz kormánnyal:
Róma kritizálta, hogy a cég csökkenti az olaszországi termelését, illetve hogy a Fiat és Alfa Romeo modellek egy részét külföldön gyártják.
A Stellantis a mediterrán ország egyetlen nagy autógyártója. A cég arról folytat tárgyalásokat a Meloni-kormánnyal, hogy az évtized végére egymillió járműre növeljék az országban a termelést.
Adolfo Urso olasz vállalkozásokért felelős miniszter szombaton elmondta: már csak napok kérdése a Stellantis olaszországi üzemeiben készülő új modelljeinek a bejelentése.
Sajtóinformációk szerint 2025 végén kezdik meg az 500e hibrid verziójának a gyártását. A hibrid változat ugyanarra a platformra fog épülni, mint az elektromos modell.
Stellantis évi 200 ezer Fiat 500-as előállítását tervezi, ennek a nagy része: 125 ezer darab hibrid modell lenne.
Fiat kivonja a forgalomból az 500-as széria korábbi, Lengyelországban összeszerelt: benzinmotoros és hibrid változatát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?