Az Európai Unió Tanácsa elfogadta azt a rendeletet, amely teljes körű tilalmat vezet be a fogászati amalgám használatára, továbbá megtiltja más, hozzáadott higanyt tartalmazó termékek gyártását, behozatalát és kivitelét is.
A jelenlegi szabályok már most is tiltják a fogászati amalgám használatát a 15 év alatti gyermekek, valamint az állapotos és a szoptató nők fogászati kezelése során. Az új szabályok kiterjesztik a tilalmat mindenkire 2025. január 1-jétől.
De azért lesznek kivételek, még pedig akkor, ha a fogorvos úgy ítéli meg, hogy a fogászati amalgám használata abszolút szükséges a páciensénél.
A fogászati amalgám kivitele 2025. január 1-jétől lesz tilos, míg az EU-ban való gyártásra és az oda történő behozatalra vonatkozó tilalom 2026. július 1-jétől lép érvénybe, olvasható a tanács holnapján.
Hat további higanytartalmú lámpa szintén gyártási, behozatali, valamint kiviteli tilalom hatálya alá került 2025. december 31-étől, illetve 2026. december 31-étől.
2017-ben fogadták el a higanyról szóló uniós rendelet, ami harmonizálta a Minamata egyeztményt Utóbbit 2013-ban fogadták el, melynek célja az emberi egészség és a környezet védelme a higany káros hatásaitól.
A 2017-es rendelet a higany teljes életciklusára kiterjed, az elsődleges bányászattól a hulladékártalmatlanításig, és hozzájárul a higanyra vonatkozó uniós stratégiában is megfogalmazott azon végső uniós cél megvalósításához, amely a higany és a hozzáadott higanyt tartalmazó termékek használatának, gyártásának és kivitelének korlátozását és fokozatos megszüntetését irányozza elő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön