Több vezető amerikai cég után a Walt Disney Company is felfüggesztette a reklámozást az (korábban Twitter) közösségi hálózaton a cég tulajdonosa, Elon Musk zsidókról tett kijelentése miatt, illetve mert a hirdetéseik állítólag nácibarát tartalom mellett jelentek meg – számolt be a The Hollywood Reporter.

Az IBM és az Apple a héten közölte, hogy szünetelteti az X-es hirdetéseit, miután egy jelentés szerint hirdetéseik a nácikat dicsérő anyagok mellett jelentek meg. Ez a két vállalat az X közösségi hálózat legnagyobb hirdetői közé tartozik. 

Megosztja dolgozóit Musk: a svédek sztrájkolnak, a németek ünneplik

A megosztó multimilliárdos többször is figyelmeztetett a mesterséges intelligencia veszélyeire, ugyanakkor vagyonokat fektet be az xAI nevű, induló cégébe. A svédeknél eközben sztrájkolnak a Tesla-vezér alkalmazottai.
Bővebben >>>

A Disney mellett más nagy hollywoodi stúdiók, a Lionsgate és a Paramount Global is bejelentette, hogy ideiglenesen felhagynak a reklámozással az X-en, miután Elon Musk nagy felháborodást váltott ki azzal, hogy egy szerdai bejegyzésében igazat adott annak a felhasználónak, aki azzal vádolta a zsidókat, hogy gyűlölik a fehér embereket.

(MTI)