2022 decemberében vette át Alex Soros az apja által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) vezetését.
Soros György fia a Financial Timesnek adott interjújában most többek között arról is beszélt, hogy nem várt hálát azért, amiért az apjával együtt több mint 85 millió dollárral támogatták Kamala Harris tavalyi elnökválasztási kampányát.
Soros szerint a megélhetési költségek, valamint a változó médiakörnyezet miatt volt kudarcra ítélve a demokraták kampánya, egyébként úgy látja, hogy Harris a lehetőségekhez képest a legjobb kampányt folytatta.
Scott Bessentről, akit Donald Trump pénzügyminiszternek jelölt, annyit mondott, hogy nem ismeri jól, azonban nem lepte meg a döntés, mert az amerikai elnöknek különleges kapcsolata van az apjával és más New York-i gazdag családokkal, mert tagja akart lenni ennek a klubnak vagy csak szét akarta verni.
Alex Soros úgy látja, hogy az alapítványuk által támogatott liberális világrend veszélyben van, mivel soha nem látott kihívás elé állítja a nacionalista populista erők térnyerése.
„Trump mindent képvisel, amiben nem hiszünk, de én visszaszorítanám a nosztalgiát” – magyarázta.
A Financial Times újságírója a cikkben emlékeztet rá, hogy a jótékonysági szervezet már hozzászokott a nyomáshoz, mert Orbán Viktor korábban egy egész választási kampányt épített arra, hogy Soros menekültekkel akarja elárasztani Európát.
Nyitott voltam egy találkozóra, nyitni próbáltam felé, de nem válaszolt a megkeresésemre. Szerintem sokkal jobban érdekli a trollkodás, mint a találkozás
– mondta Elon Muskról, aki többször is keményen kritizálta az apját, egy olyan szupergonoszhoz hasonlította, aki „utálja az emberiséget”.
Arra a kérdésre, hogy beszállna-e a politikába, úgy válaszolt, hogy nem zár ki semmit, azonban nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy jelenleg még a közelében sincs ennek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Elszámolta magát Trump, Kína megtámadja a vámokat, káosz a csomagszállítóknál

A kínaiak kezébe kerülhet a magyarok egyik kedvenc áruházlánca

Megjelent a kormányhatározat mini-Dubaj elengedéséről

Csapdát sejt Vitézy Dávid Rákosrendező átadása mögött

Azonnal nézze meg a bankszámláját, százezerrel is beljebb lehet

Csökkent a 3, az 5 és a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hidegháború zajlik Budapesten – az arabok, a csapdák és a szerencsétlen Rákosrendező

Elözönlik a rendőrök Budapest utcáit, nyomós ok állhat a háttérben

Durván pörög a zsírégető-biznisz, de már fájnak a mellékhatások
