A turai kastély állapota a megfelelő karbantartás hiánya, valamint a természeti elemek okozta viszontagságok miatt a 2000-es évekre már jelentősen leromlott, a BDPST Group által 2016-ban megkezdett felújítás az utolsó órában mentette meg a páratlan építészeti értéket a pusztulástól. A 30 hónapig tartó felújítási munkálatok során 12 restaurátor-szakterület munkatársai tudásuk maximumával dolgoztak a kő elemek, gipszstukkók, falfestmények és fa épületelemek helyreállításán.
A teljes tetőszerkezetet felújították, ráadásul ugyanannak a természetes palának a felhasználásával, amely a kastélyt az 1883-as építtetése óta fedte, miközben 20, összeomlás szélén álló kéményt is tégláról téglára építették újra. A kastély falain található gyönyörű díszítő festés is helyreállításra szorult, amit az Operaház megújulásán is dolgozó Herling Zsuzsa festőrestaurátor és csapata 5 hónapig tartó folyamatos munkájának köszönhetően ma már az eredeti pompájában láthatnak a webséta látogatói is.
A fizikai rekonstrukción túl fontos szempont volt a kastélyhangulat újradefiniálása azzal a céllal, hogy az építtető Schossberger család ízlésére és a kor szokásaira építkezve egy kortárs, jól érzékelhető hangulat születhessen meg, ennek megfelelően a BOTANIQ Turai Kastély szobáiba műgonddal válogatott tárgyak, dekorelemek és apró kiegészítők kerültek több korszakból.
A kastélyt rehabilitált kastélykert öleli körül, amely szintén bejárható a virtuális fejlesztésnek köszönhetően. A felújítás tájépítészeti részét a Pagony Iroda tervezte - a 2020-ban megvalósult ökologikus és reprezentatív kiültetés keretében 40 darab idős fa, illetve több ezer cserje, díszfű és egyéb fűféle kapott helyet a park változatos növényállományában. Az átadást követő évben a kert elnyerte a legjobbnak járó díjat a Tájépítészeti Nívódíj örökségvédelmi projektek, történeti kertek kategóriájában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Donald Trump vámjai miatt drasztikus lépésre készül az Ikea