A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint több bejelentés is érkezett hétfő hajnalban egy erősen vérző férfiről a VII. kerületi Kazinczy utcából. A megkéselt férfi életét már nem tudták a mentők megmenteni.
A police.hu azt írja, a rendelkezésre álló adatok szerint összeveszett egy középkorú holland pár egy Airbnb lakásban, ezután a nő egy késsel olyan súlyosan megsebesítette partnerét, hogy elvérzett a helyszínen. Az elkövetőt a helyszínen elfogták, az elszámoltatása folyamatban van.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.
Magyarországon ásták el a meggyilkolt szlovák vállalkozó holttestét
Vérnyomokat és egy töltényhüvelyt találtak a nyomozók ott, ahol utoljára járt.Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését