A Rio de Janeiróban tartott találkozón a G20-országok pénzügyminiszterei egyetértettek abban, hogy együtt kell működni a világ leggazdagabb embereinek megadóztatásán, ez a G20 soros elnökségét betöltő Brazília számára prioritás.
A Politico által már látott közleménytervezet szerint párbeszédet kezdenek a méltányos és progresszív adózásról, beleértve a rendkívül nagy vagyonnal rendelkező magánszemélyek adóztatását is.
„Az adószuverenitás teljes tiszteletben tartásával együttműködésre fogunk törekedni annak biztosítása érdekében, hogy a rendkívül nagy vagyonnal rendelkező magánszemélyek hatékonyan adózzanak” – írták a miniszterek a nemzetközi adóügyi együttműködésről szóló külön nyilatkozatban.
Fernando Haddad brazil pénzügyminiszter üdvözölte az általa történelmi megállapodásnak nevezett paktumot. Brazília korábban már felvetette a világ leggazdagabb magánszemélyeit terhelő globális adó gondolatát, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben megvitatott társasági adóreform inspirált. A Gabriel Zucman, a G20 tanácsadója által megfogalmazott elképzelés szerint
a világ 3000 leggazdagabb milliárdosára kivetett minimum 2 százalékos adóból állna, amely évente mintegy 250 milliárd dollárnyi összeget szabadíthatna fel.
Ez a javaslat azonban visszatetszést vált ki, többek között Christian Lindner német pénzügyminiszter és Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter részéről, aki Rióban azt mondta:
Az Egyesült Államok nem látja szükségesnek, és nem is tartja kívánatosnak, hogy erről globális megállapodást próbáljunk kötni.
Zucman, aki már előre túl korainak gondolta, hogy a G20-országok megegyezzenek a javaslatáról, nyilatkozatában üdvözölte, hogy „a G20-országok között konszenzus alakult ki arról, hogy a szupergazdagok adóztatásának módját rendezni kell”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt