A tárca közleménye szerint a hatályban lévő rendelet azt írja elő, hogy a Duna vízhőmérséklete a paksi blokkok hűtővizének kibocsátási pontjától folyásirányban számított 500 méteres szelvényben nem haladhatja meg a 30 Celsius-fokot.
Ennek betartása érdekében már 29,5 fokos vízhőmérsékletnél is sávosan csökkenteni kezdi a teljesítményét az erőmű, a részleges visszaterhelésre pedig tavalyelőtt egyszer, tavaly pedig már két alkalommal is szükség volt júliusban és augusztusban, 22-72 órányi időtartamban.
Az Energiaügyi Minisztérium kiemeli, hogy a klímaváltozás miatt az időjárási körülmények egyre többször vezethetnek a nyári hónapokban a határérték elréséhez, főként akkor, ha a vízállás alacsony. Ezt a hatást erősíti az is, hogy az atomerőmű üzemelésének kezdete óta a Duna maximális hőmérséklet átlaga közel 3 fokkal emelkedett.
Mint írják, a július eleji extrém hőség idején rendkívüli terhelésnek volt kitéve a hazai villamosenergia-rendszer, a hónap közepén megdőlt a mindenkori nyári rendszerterhelési csúcs, értéke a 7 gigawattot is meghaladta, időnként pedig csak a belföldi áramtermelési és az importlehetőségek teljes körű mozgósításával lehetett a fogyasztási igényeket fedezni.
A most társadalmi egyeztetésre bocsátott rendeletmódosítás lehetővé tenné, hogy a vízhőmérsékleti határértéket változatlanul hagyva, ellátásbiztonsági okból kivételesen, esetileg túl lehessen lépni.
Ehhez az energiaügyi miniszter hozzájárulását adja, amellyel egy időben az atomerőmű üzemeltetőjét vízvédelmi intézkedések végrehajtására szólítja fel – írják. Hozzáteszik, a módosítási javaslattal a környezet- és természetvédelmi szempontok figyelembevétele mellett hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az áramellátást garantáltan fennakadásoktól mentes legyen.
Paks II.: megvan a szerkezetépítés első magyar alvállalkozója
A Paks II. projektben még 2022 júliusában kötött szerződést egymással a fővállalkozó orosz Roszatom és a Titan-2 JSC Concern az 5-ös blokk nukleáris szigetének és turbina-létesítményeinek komplett kivitelezési munkálataira.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük