Bejelentés érkezett július 16-án, hogy Debrecen egyik parkolójában fiatalok ólálkodnak az autók körül, és az egyikbe bele is ültek. Fekete Zsolt őrmester és Szarvas Róbert főtörzsőrmester ért először a helyszínre. Nem mindennapi látvány fogadta őket – írja a police.hu.
„Ahogy közeledtünk a helyszín felé, lekapcsoltuk a szirénát, hogy ne vegyenek észre minket” – meséli Szarvas Róbert. „Ekkor láttuk meg a tolvajokat. Éppen a parkolóból toltak ki egy kocsit az útra. Az egyikük elöl, a vezetőülés melletti oldalon, a kormányt fogva tolta a járművet, miközben a másik a hátuljának feszült. Két fiatalabb társuk a kocsi mellett sétálva figyelték az eseményeket. Azonnal kiszálltunk a szolgálati kocsiból, és rájuk kiáltottunk. Közülük hárman, a két fiatalabb és az idősebb tolvaj azonnal engedelmeskedett a felszólításnak, azonban a negyedik társuk futásnak eredt. A társam, Fekete Zsolt szaladt utána, én pedig rádión hívtam erősítést”.
Miután elfogták a szökevényt, a rendőrök átnézték a parkoló autókat, mert a tolvajok néhányat átkutattak, értékeket kerestek. Szerencsére azonban semmit sem találtak. A tolvajok elmesélték, hogy az egyik kocsi kesztyűtartójában megtalálták a slusszkulcsot.
Gondolták, ellopják az autót, csakhogy nem tudtak vezetni, főleg a kanyarodás okozott nekik problémát.
A parkolóból kiállni túl nehéznek bizonyult, ezért kitalálták, hogy először kitolják az útra, és csak utána indítják be. Pechükre a rendőrök megakadályozták őket ebben.
A két 16 éves fiút előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, jármű önkényes elvételével gyanúsítják őket. A két 13 évest pedig a rendőrök visszavitték a nevelőotthonba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben