A tudósokat már csaknem 20 éve foglalkoztatja a Föld irányába tartó, 99942 Apophis névre keresztelt aszteroida, amely az előzetes számítások szerint 2029. április 13-án, pénteken akár a Földbe is becsapódhat.
Kutatócsoportot hoztak létre, amely állandóan figyelemmel kíséri az Eiffel-toronynál is nagyobb üstökös sebességét, összetételét és haladását.
Korábban több alkalommal is komoly aggodalomra adtak okot a számítások, amelyek között olyanok is voltak, amelyek szerint az aszteroida Földbe való becsapódása valós lehetőség. Az elmúlt hónapokban azonban ismételten úgy tűnik, hogy ha nagyon közel is halad el mellettünk, de megúszhatjuk a nagy találkozást – írja a The Guardian.
A cikket ismertető Index idézi, hogy
a NASA a kezdetektől kizárta a becsapódás lehetőségét, ám a szakértők 2021-ben úgy vélekedtek, hogy az elkövetkezendő száz évben egy ilyen esemény meg fog történni.
Mindenesetre az Európai Űrügynökség finanszírozásában felküldenek egy űreszközt az aszteroidára, ha másért nem, hogy információkat gyűjtsenek a kisbolygó méretéről, alakjáról, tömegéről és forgási módjáról, ahogy elhalad a Föld mellett.
Az aszteroidát tiszta időben, fényes nappal állítólag szabad szemmel is láthatjuk majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Ikonikus fotók készültek Zelenszkij és Trump találkozójáról Ferenc pápa temetésén

Négy-öt millió magyar ember életét változtatná meg a kormány, konzultáció is lesz róla

Megjelenhet az amerikai nukleáris technológia Magyarországon

Sokan elhagyják ezért az országot – népszerűek a minivárosok

Óvatosság és kivárás: sokan nem tudnak megbirkózni a gigantikus lakásárakkal

A speckó okostelefont már nem is exportálják a kínaiak

Tömegbaleset Budapesten: riasztották a tűzoltókat

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Utasok tízezreit érinti a menetrendváltozás májustól
