A 45 éves brit állampolgár, Ramesh Vishwash Kumar a családját látogatta meg Indiában, és a testvérével együtt utazott vissza Londonba, amikor a tragédia történt.
Ramesh a 11A ülésen ült, közel egy vészkijárathoz. Elmondása szerint a repülő azon része, ahol ő ült, nem csapódott be az épület tetejébe.
„Nem tudom elhinni, hogy túléltem. Egy pillanatra azt gondoltam, én is meg fogok halni. De aztán amikor kinyitottam a szememet és körbenéztem, rájöttem, hogy élek. Még mindig nem hiszem el”
– mondta Vishwash Kumar.
Vishwash a Hindustan Times-nak elmondta: „Amikor felkeltem, testek vettek körül. Nagyon féltem. Felálltam és elfutottam. A repülőgép darabjai szétszóródtak körülöttem. Valaki elkapott és berakott egy mentőbe, majd elhozott a kórházba.”
Ramesh Vishwash Kumar nem tudja elhinni, hogy egyedüli túlélője a balesetnek. Az orvosok szerint nem szenvedett súlyos sérülést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják