A Balaton környékét a változatos tájak mellett az is sokszínűvé teszi, hogy rendkívül nagy a kontraszt az egyes adóterheket illetően egy-egy település között. A Somogy Vármegyei Online Hírportál öt tóparti települést vett górcső alá, hogy szemléltesse a markáns különbségeket 2025 elején.
Siófokon 2023 óta nem változtak az adók, ugyanakkor itt három övezetre osztva érvényesül az építményadó. Az első övezetben, amely a Balaton és a vasút közötti területet foglalja magában, 80 négyzetméterig 780 forintot kell fizetni négyzetméterenként. Ha a lakás ennél nagyobb, akkor 1170 forint az adó mértéke négyzetméterenként.
A második övezetben egységesen 780 forint a négyzetméterenkénti adó lakásoknál, míg az üdülőknek 1210 forint – írja a portál. A harmadik sávban lévő övezetben 80 négyzetméterig 1235 forint az adó a lakásokra, a fölött pedig 1850 forint. Az üdülőknél itt már 1850 forint a négyzetméterenkénti teher.
Az iparűzési adó mértéke 1,8 százalék, míg az idegenforgalmi adó 550 forint per fő per éj.
Balatonföldváron az idei évtől lényegében megduplázták az adót: az építményadó 2100 és 2900 forint között mozog négyzetméterenként, míg a telekadó 800 négyzetméterig 500 forint, afölött pedig 350 forint négyzetméterenként. Az idegenforgalmi adó maradt 500 forint fejenként és vendégéjszakánként.
A fentiekkel szemben Balatonlellén már 20 éve nem változtak a lakossági adóterhet, egyedül 2023-ban emelték meg az idegenforgalmi adót 500 forint per fő per éjre.
Az építményadó négyzetméterenként mindössze évi 101 forint, üdülők esetében 700 forint.
Balatonbogláron szintén 2023 óta nem változtak az adóterhek, bár tavaly novemberben előterjesztették az emelést, melyet végül nem szavazott meg a képviselő-testület. Így maradt az építményadó 1000 forint per négyzetméter, az idegenforgalmi adó viszont 550 forint per fő per éjszaka. A helyi iparűzési adó az országos, 2 százalékos szinten maradt.
Fonyód kettős megoldást alkalmaz az adókat illetően: az építményadó a vasúttól északra eső területeken 1400 forint négyzetméterenként évente, míg a déli oldalon 1100 forint. Ugyanakkor a helyi lakosok 750 forintos kedvezményt kapnak. A telekadó északon 80, délen 60 forint minden négyzetméter után, az idegenforgalmi adó pedig itt is 500 forint fejenként és éjszakánként. Erdei Barnabás polgármester a lapnak azt nyilatkozta: nem tervezik emelni az adókat idén.
Nagyon sokba kerülhet az illegális balatoni építkezés
2023 óta egy tucat illegális stéget és egyéb víziállást távolították a vízügyi hatóság a helyi önkormányzatokkal együttműködésben. A bontás költségei a tulajdonost terhelik.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Csapdát sejt Vitézy Dávid Rákosrendező átadása mögött

A kínaiak kezébe kerülhet a magyarok egyik kedvenc áruházlánca

Hidegháború zajlik Budapesten – az arabok, a csapdák és a szerencsétlen Rákosrendező

Nem várt helyeken fenyeget a leszakadás réme Magyarországon

Alig néhány órát élt Donald Trump egyik rendelete

Betiltották Orbánviktort, az Economx utcára vonult

Durván pörög a zsírégető-biznisz, de már fájnak a mellékhatások

Gulyás Gergely az 5000 milliárdos beruházás befuccsolásáról az Economxnak: Így működik egy jogállam

Komoly kockázatot vállaltak Orbánék, új világrend születik
