Az Airbus légiközlekedési óriáscég célja a mesterséges intelligencia bevetésével, hogy csökkentse a kezelői munkaterhelést kiküszöbölje az emberi hibákat, de csökkenti a személyzet képzési költségeit, és hatékonyabbá teheti a műveleteket, valamint javítja a biztonságot és a megbízhatóságot – írta az Interesting Engineering.
Az Airbus Defence and Space üzletága által, a vállalat innovációs leányvállalatával, az Airbus UpNexttel együttműködésben kezdeményezett projekt célja a repülés közbeni tankolások biztonságosak és hatékonyak legyenek.
A csoport szerint a helyzetben aprólékos koordinációra van szükség a tankergép személyzete és a fogadó repülőgép pilótája között. Az önálló rendszerek növelik a műveletek hatékonyságát és lehetővé teszik az üzemanyag-szállítást nehéz, rossz látási viszonyok között is.
Még nem látjuk a mesterséges intelligencia veszélyeit, de mire meglátjuk, már késő lesz
Ideális esetben az Európai Unió év végére készülhet el a mesterséges intelligencia használatát szabályozó uniós jogi keretek végső szövegével. Az ECNMX AI Summit 2023 című rendezvényén zajlott kerekasztal-beszélgetésen azonban felmerült, hogy a törekvés már eleve kudarcra ítéltetett: nem látszik még igazán, melyek is lesznek a mesterséges intelligencia igazi veszélyei, mire pedig világosabban láthatnánk, addigra lehetetlen lesz olyan szabályozást életbe léptetni, amely visszavághatná a már kialakult rendszer vadhajtásait. Bővebben >>>Az Auto'Mate technológia utat nyit a személyzet nélküli harci repülőgépek, köztük a drónok repülés közbeni tankolásához is.
A repülés közbeni tankolás fejlesztése során az Airbus három kulcsfontosságú technológiai összetevőre összpontosít:
- különböző felbontású és látómezőkkel rendelkező kamerák használatára,
- nagy pontosságú műholdas helymeghatározsra,
- és LiDAR érzékelőkre, amelyek mindegyike mesterséges intelligencia algoritmusaival van integrálva.
Az Airbus jelenleg több mint 60 A330-as MRTT-re vonatkozó megrendelést teljesít a NATO és olyan országok számára, mint Ausztrália, az Egyesült Királyság, Szaúd-Arábia és Szingapúr.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el