Az alig több mint 10 milliós lélekszámú Görögországban 36 milliós turistatömeg fordult meg 2024-ben. Ez pedig a görög turisztikai szövetség kutatóintézete, az INSETE adatai alapján
rekordszámú látogatót jelent.
A legtöbb, 5,7 millió turista Németországból érkezett, 13 százalékkal több mint egy évvel korában. A turisztikai szövetség szerint a növekvő tendencia az idén is folytatódni fog.
A rangsorban a második helyen a britek állnak 4,7 millió turistával, a harmadikon pedig a bolgárok 3 millióval.
A legnagyobb mértékben az Égei-tenger – Leszbosz, Híosz és Számosz szigeteket magában foglaló – északi területeinek népszerűsége nőtt a turisták körében: a látogatók száma 40 százalékkal nőtt tavaly az előző évihez képest.
Tavaly a turisták 230 millió vendégéjszakát töltöttek Görögországban, miközben
20 milliárd eurós forgalmat generáltak az ország gazdaságának.
Ez nagyjából 8 ezermilliárd forintnak felel meg.
Az átlagos tartózkodási idő hat éjszaka volt, az átlagos kiadás pedig 523 euróra rúgott. Az átlagos kiadásokban azonban nagy szóródás volt tapasztalható a különböző régiók között: egy Krétára tett út átlagosan 770 euróba fájt, míg az ország északnyugati Epirusz régiójába tett utazás 192 euróba került.
Az MTI emlékeztet, a turizmus a görög gazdaság egyik legfontosabb pillére. A kapcsolódó gazdasági tevékenységekkel együtt, mint például a beszállítói ágazat vagy a szolgáltatások az ország bruttó hazai termékének mintegy 30 százalékát generálja.
Nem mindegy, melyik tengerparton lazulnánk az idei nyáron
Megvan a biztonságos úti célok friss listája az idei nyárra, egyúttal a német külügy utazási figyelmeztetést adott ki öt mediterrán ország vonatkozásában, amelyek között a magyarok körében is népszerű nyaralóhelyek szerepelnek. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás