Az áfa-visszatérítésben érintett termékek körének a kibővítését kezdeményezte a magyarországi szépkorúakat képviselő tanács. Az Orbán Viktor vezette szervezet többek között a mirelit árukra, húsokra, halakra, pékárukra, lisztre, cukorra, étolajra és a tojásra is kiterjesztené az adókedvezményt.
Szerző(k): Gulyás ÁbelAz Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a láncok akciós politikába kezdenek, de sok minden múlik a beszállítói árakon is.
Szerző(k): K. O.Akár 7 százalékig is felkúszhat az élelmiszer-infláció – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Macronomx konferencián.
Szerző(k): Galgóczy ÉvaA minimálbéremelésnek valóban lehet olyan hatása, hogy a vállalkozások körében egyfajta konszolidáció következik be, és a gyengék kihullanak a rendszerből, de a többség jól jár, főleg a fogyasztók, mert alacsonyabbak lesznek az árak – erről is beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Macronomx konferencián.
Szerző(k): Galgóczy ÉvaÜzent a Nemzetgazdasági Minisztérium: elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését, hogy ezzel járuljanak hozzá az élelmiszerinfláció megfékezéséhez.
Szerző(k): G. É.Egyes szakértők szerint a hatósági árak bevezetésével a cégek a konkurens termékek áraiba építik majd be az elvesztett profitot, mások viszont úgy látják, hogy valamit tenni kell, mert muszáj visszavágni a kereskedelmi láncok profitszerzési szándékait.
Szerző(k): V. Á.A kereskedőket képviselő MNKSZ ellenzi a hatósági árszabást. Megítélésük szerint az állami árplafon hosszú távon nem csökkentette az inflációt. Egyenesen a miniszterhez fordulnak meglátásaikkal.
Szerző(k): Sándor ZoltánKét alapvető termék árát is alaposan megnyirbálta a nagy áruházlánc. Kérdés, döntésükben mennyire játszott szerepet a belengetett ársapka.
Szerző(k): G. É.