A piac és a kormány várakozásánál is magasabb lett az infláció, ez meglepetés-infláció – jelentette ki szombaton Nagy Márton az Economx és az Index közös konferenciáján.
A gazdasági csúcsminiszter hangsúlyozta, hogy nagyon kell most figyelnünk arra, hogy kúszik felfelé az infláció, ezen belül is különösen az élelmiszerek árának emelkedése okozhat gondokat.
Kapcsolódó
Az élelmiszer-infláció februárban felmehet akár 7 százalék fölé is, ami azt jelenti, lehet, hogy a teljes infláció nem tud majd csökkenni
– mutatott rá Nagy Márton.
Emlékeztetett arra, hogy a kormány háromlépcsős akciótervet dolgozott ki az élelmiszer-drágulás megfékezésére. Ennek első elemeként önkéntes árcsökkentésre szólították fel az áruházláncokat. A kereskedőknek egy hetet adtak javaslataik előterjesztésére.
A hat áruházláncból kettő adott értékelhető választ, a többi négyé nem ilyen
– jelezte a miniszter.
Hozzátette, hogy a kormány szerdai ülésén foglalkozik a témával. Meglátjuk, mi lesz a kormány reakcióra erre – fogalmazott Nagy Márton.
Nagy Márton: A leggyengébbek elhullhatnak, de ez elfogadható kompromisszum
A minimálbéremelésnek valóban lehet olyan hatása, hogy a vállalkozások körében egyfajta konszolidáció következik be, és a gyengék kihullanak a rendszerből, de a többség jól jár, főleg a fogyasztók, mert alacsonyabbak lesznek az árak – erről is beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Macronomx konferencián.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye