Csütörtökön utalhatják a rákosrendezői terület vételárának első részletét, a menetjegyek árának emelése lehetővé tenné a közösségi közlekedés hálózatának bővítését, az idei lesz a legnagyobb Pride Budapesten - ezekről kérdezték Kiss Ambrust a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatóját egy háttérbeszélgetésen.
Szerző(k): EconomxTíz százalék környéki – helyenként az alatti – kamattal is elérhetők kiváltásra szolgáló személyi kölcsönök egyes bankoknál. Viszont mielőtt lépnénk, nem árt alaposan megvizsgálni az új konstrukciót, mert a pénzintézetek rendszerint több feltételt is támasztanak a kedvező kondíciókért cserébe.
Szerző(k): Vígh GáborA bankszámlák éves összköltsége között hússzoros különbség is lehet. A dráguló banki költségek miatt folytatja tudatos bankszámla-választással kapcsolatos fogyasztóvédelmi kampányát a jegybank.
Szerző(k): H. B.Folyamatosan fejlesztik a mesterséges intelligenciára és egyéb szabályokra épülő rendszert a K&H Banknál. A nyelvtudomány is kiemelt szerepet kap, hiszen a hétköznapi kommunikáció gyakran eltér a nyelvtani, nyelvhelyességi és stilisztikai szabályoktól.
Szerző(k): H. B.21 éve küldte ki a magyar állam az első 13. havi nyugdíjat. A mai napon azok a nyugdíjasok, akik banki átutalással kapják a nyugdíjukat, két összeget látnak elkülönítve, hiszen megérkezett a február havi nyugdíj és az azzal megegyező összegű 13. havi nyugdíj is. Akiknek postás kézbesíti a juttatást, azokhoz az előre megadott időpontban viszi ki a pénzt, volt, aki már tegnap megkapta.
Szerző(k): L. K.Komoly figyelmeztetést adott ki az Airbnb a nyaralóknak: legyenek éberek, amikor utazásokat foglalnak. Az emberek közel kétharmada ugyanis nehezen tudja azonosítani azokat a képeket, amelyeket mesterséges intelligenciával generálnak ingatlanokról, és emiatt könnyen csalás áldozatává válnak.
Szerző(k): G. É.Számos jogszabály módosítás történt a nyugdíjfolyósításokkal kapcsolatban az idei évtől, aminek sokan örülhetnek.
Szerző(k): Z. B.A tranzakciós illeték áthárítása után tavasszal 3,7 százalékkal emelkedhetnek a banki díjak.
Szerző(k): Economx