Az augusztusi infláció a várakozásoknak megfelelően alakult, a maginfláció pedig négy éve nem látott mélypontra süllyedt. Bár ez kedvező fejlemény a jegybanki cél elérésében, az inflációs pálya továbbra is hullámzó maradhat, és a lakossági várakozások is magasak. Elemzők szerint idén így nem lesz tere újabb kamatcsökkentésnek, a boltokban pedig a kormányzati árszabályozás határozza meg, mennyire érzik a vásárlók a saját bőrükön a drágulást.
Szerző(k): Károly GáborVegyesen látják az inflációs képet az elemzők az augusztusi adatok alapján. Ugyan már reálisabb, hogy a célérték közelében lesz a pénzromlás, de rögös út vezethet még odáig.
Szerző(k): Z. B.Ráadásul arról sincs szó, hogy a túlhevült kereslet fűtené fel az inflációt, mivel kifejezetten visszafogott a lakossági fogyasztás – írja közleményében az Országos Kereskedelmi Szövetség.
Szerző(k): Z. B.Ugyan az előző év augusztusához képest átlagosan 4,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, idén júliushoz képest lényegében nem változtak.
Szerző(k): Z. B.Hiába tiltakoznak a kereskedők, a kormány november végéig meghosszabbította a kiskereskedelmi árrésstopot, és a lépés súlyos következményekkel jár: kevesebb akció, elhalasztott beruházások, plusz létszámstop jöhet, ráadásul egyre több bolt zárhat be. Az Economxnek nyilatkozó OKSZ-főtitkár, Kozák Tamás szerint már így is 400 település él bolt nélkül, és a kormány egyre furább számokat közöl az inflációval kapcsolatban.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaOrbán Viktor már pénteken kiszivárogtatta, hogy az árrésmaximálás meghosszabbításáról tehet a kormány bejelentést. Most pedig Gulyás Gergely elmondta, meddig tart az árakat szabályozó intézkedés.
Szerző(k): Sándor ZoltánA szerb kormány a nagy kereskedelmi láncok árrését 20 százalékra korlátozza, mintegy háromezer termék ára csökkenhet.
Szerző(k): T. E.Alaposan kiakadt a kereskedelmi szövetség az árrésstop meghosszabbítása miatt, de egyelőre továbbra sem ismertek a részletek. A szabályozás negatív következményei pedig akkor is súlyos károkat okoznak, ha ezt a vásárlók közvetlenül még nem érzékelik, fogalmazott a szövetség.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba