Aleksandar Vucic szerb elnök jelentette be az intézkedést, és mint mondta:
a haszonkulcsot korlátozó intézkedések 23 termékcsoportra vonatkoznak. Erről megállapodtak a kereskedelmi láncokkal, és ennek eredményeképpen mintegy háromezer termék ára csökken.
Kapcsolódó
Az elnök szerint amíg Nyugaton a teljes fogyasztói kosár 13-15 százalékát teszik ki az élelmiszerek, addig Szerbiában ez az arány 40-47 százalék között mozog, és az embereknek kevesebb pénze marad másra.
A jövő héten életbe lépő rendelet legfeljebb 20 százalékos haszonkulcsot engedélyez, jelenleg a legnagyobb kereskedelmi láncok körülbelül 45,2 százalékos árréssel dolgoznak
- közölte Aleksandar Vucic, hozzátéve, hogy a négy legnagyobb üzletlánc - a Delez, a Merkator, a Lidl és az Univerexport - a kereskedelmi forgalom 51 százalékát adják.
Az MTI tudósítása szerint vasárnapi sajtótájékoztatóján az elnök kiemelte azt is, hogy az intézkedések nem vonatkoznak majd a helyi jellegű kiskereskedelmi üzletekre, amelyek szerinte nem tudnak lépést tartani a nagy láncokkal.
A kiskereskedelmi láncok mellett a rendelkezés a nagykereskedelmi láncokra is kiterjed, a szabálysértés pedig nagy büntetéssel jár majd - tette hozzá.
A Magyar Szó a részletekről beszámolva azt írja, hogy a csökkentett haszonkulcsú termékcsoportok közé nemcsak az élelmiszerek, hanem háztartási cikkek is tartoznak, például
- fogkefék és fogkrémek, samponok, krémek, szappanok, valamint mosogatószerek és mosószerek,
- a papíráruk,
- az alufólia, a gyermek- és felnőttpelenkák,
- a rizs,
- az alkoholmentes italok,
- a kávé és a tea,
- a sós és édes harapnivalók,
- a friss zöldségek és gyümölcsök, a fagyasztott zöldség- és gyümölcsalapú termékek,
- az ecet,
- a hal,
- mindenféle liszt,
- tejtermék,
- tojás,
- disznózsír,
- kenyér, péksütemény,
- valamint minden típusú hús és húskészítmény.
A szerb elnök vasárnap az új gazdasági intézkedéscsomag első elemeit jelentette be, a csomagban a kereskedelmi haszonkulcsok korlátozása mellett szerepel a hitelkamatlábak csökkentése, a végrehajtási és biztosítási törvények módosítása, a villanyszámlákhoz kapcsolódó kedvezmény, valamint a tűzifa árának mérséklése.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás