Európa és persze Magyarország is folyamatos gyógyszerhiánytól szenved. A hazai gyógyszerhatóság adatbázisában jelenleg 1567 hiányzó készítmény szerepel. Egy szakmai konferencián a gyógyszercégek arra is felhívták a figyelmet, hogy az sem helyes, hogy az egészségbiztosítók bonbon árakon támogatják azokat a szereket, amelyeket olykor tíz évig fejlesztettek a gyógyszercégek.
Szerző(k): Koncsek RitaAz olasz diákok több nagyvárosban is tüntettek október elején a magas ingatlanbérlési díjak miatt, segítséget kérve a kormánytól. De egy Egyesült Királyságban készült felmérés is arra hívta fel a mutatott rá, hogy egyre több egyetemista kénytelen munkát vállalni a tanulás mellett. Egy kutató szerint ez mélyítheti az egyenlőtlenségeket. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint fontos különbséget tenni a kényszerűségből és a tapasztalatszerzés céljából vállalt diákmunka között, adott esetben mindenesetre kiváló pályakezdési ugródeszka lehet.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennItthon a jegybanki alapkamat és az infláció is az egekben, közben az eurózónában az alacsonyan tartott kamat mellett képesek voltak csökkenteni a fogyasztóiár-indexet. Mit tanulhatunk a múltból az inflációval, monetáris politikával és a bankszektorral kapcsolatos aktuális kihívások tekintetében – ezeket a kérdéseket járták körbe szakértők a Magyar Közgazdasági Társaság konferenciáján.
Szerző(k): Horváth BalázsStrukturális gazdasági problémákról cikkeznek a nemzetközi sajtóban Németország kapcsán, amely már közel jár ahhoz, hogy elveszítse a pénzügyi piacok bizalmát és ezzel a befektetések európai rangsorának végére kullogjon. A lakosság egyre jobban aggódik a pénzügyek miatt. Lapszemle.
Szerző(k): Thurzó KatalinKis túlzással hamarabb voltak pénzügyi válságok, minthogy megjelent volna a pénz. A kereskedelem természetes velejárója, hogy időről-időre beköszönt a válság. A Krach podcastjának mostani vendége Pásztor Szabolcs közgazdász volt, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense és az Oeconomus gazdaságkutató alapítvány vezető elemzője.
Szerző(k): Horváth TiborRendőri felügyelet alá helyezték a bajba került kínai ingatlancég, az Evergrande elnökét. A cég egyelőre nem tudja teljesíteni kötelezettségeit.
Szerző(k): EconomxA köztársasági elnök és a milliárdos Musk találkozójára az Egyesült Államokban került sor, ahol a fő téma a nyugati világot érintő demográfiai válság volt. Elon Musk a X AE A-Xii-nek elnevezett gyermekével az ölében csevegett Novák Katalinnal.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraVálságokból mostanában nincs hiány, de míg Európa és térségünk remélhetőleg már kifelé mászik ezekből, addig az eleinte válságállónak tűnő Kína egyszerre egész sor nehézséggel néz szembe.
Szerző(k): Fellegi TamásElérte a válság a sok évtizedes növekedés után túlfűtötté vált kínai gazdaságot, és mivel infláció nincs, az egyensúly a fizetések csökkenésével tud beállni. A klasszikus piacgazdaságban ebből lesz a deflációs spirál, kérdés, hogy az egypártrendszerű Kína hogyan jut túl ezen.
Szerző(k): Fellegi Tamás