Hui Ka Jent, a bajba jutott ingatlanfejlesztő China Evergrande Group milliárdos elnökét rendőri felügyelet alá helyezték. Az elnököt állítólag a hónap elején vitte el a kínai rendőrség és egy erre kijelölt helyen figyelik - írja az ügyhöz közelálló forrásokra hivatkozva a Bloomberg
Nem világos, hogy Hui miért került házi őrizetbe, ami nem jelent hivatalos letartóztatást és egyelőre azt sem, hogy bűncselekménnyel vádolnák. Ugyanakkor a kínai törvények alapján nem hagyhatja el az őrizet helyszínét, nem találkozhat, és nem kommunikálhat másokkal engedély nélkül. Az eljárás hossza nem haladhatja meg a hat hónapot.
A lépés annak a jele lehet, hogy a világ legeladósodottabb ingatlanfejlesztőjének ügye új szakaszba lépett az igazságszolgáltatási rendszer bevonásával. A hatóságok a hónap elején őrizetbe vették a vállalat vagyonkezelési üzletágának néhány alkalmazottját, és a hírek szerint két korábbi vezetőt is. Ez tovább növeli az Evergrande sorsával kapcsolatos aggodalmakat, miután az elmúlt napokban a szerkezetátalakítási terv végrehajtása akadozni kezdett.
Huit egykor Kína politikailag legjobban beágyazódott üzletemberei között tartottak számon, most Hszi Csinping elnök a túlzott eladósodottság és az ingatlanszektorban folytatott spekuláció elleni hadjáratának legjelentősebb áldozatává vált.
Az Evergrande az évek óta tartó kínai ingatlanpiaci válság középpontjában áll, amelynek komoly negatív hatásai vannak a kínai gazdaságra megingatta a lakáspiacba vetett bizalmat. Pénteken a fejlesztő közölte, hogy lemondta kulcsfontosságú hitelezői tárgyalásait és újra át kell gondolnia a külföldi adósságának átstrukturálására vonatkozó tervét. Azóta kiderült, hogy nem tud megfelelni az új kötvények kibocsátásához szükséges hatósági feltételeknek - ami az adósságrendezés kulcsfontosságú eleme -, míg egyik kínai belföldi érdekeltsége nem tudott visszafizetni egy belföldön kibocsátott kötvényt.
A kínai központi bank az Evergrande bukását saját rossz gazdálkodásának és meggondolatlan terjeszkedésének tulajdonította, a kormány pedig arra szólította fel Huit, hogy vagyonát a befektetők követeléseinek kielégítésére fordítsa.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért