Az EU szerint 2025 végére születhet meg egy olyan gyakorlati kódex, amely segítené a vállalatokat eligazodni a mesterséges intelligencia szabályaival kapcsolatban. A techóriásokat ugyanakkor más érdekek is vezérlik.
Szerző(k): Sándor ZoltánAz Egyesült Államok igazságügyi szervei egy átfogó nemzetközi akció keretében lelepleztek egy titkos észak-koreai hálózatot, amely többek közt amerikai állampolgárok közreműködésével szerzett forrásokat Kim Dzsongun fegyverprogramjának finanszírozására. Az Economxnak nyilatkozó Ázsia-szakértő, Háda Béla szerint a legtöbb beszervezett nem is tudja magáról, hogy kém, s az amerikaiak meglehetősen naivak a délkelet-ázsiaiakkal szemben.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaÉlesen eltér a felsővezetők és a felhasználók véleménye a mesterséges intelligencia megbízhatóságáról. Legyen szó adatvédelemről, pontosságról vagy átláthatóságról, az átlagember sokkal jobban aggódik a technológia miatt, mint a döntéshozók – hívta fel a figyelmet az EY friss, nemzetközi tanulmánya, amely 975 topmenedzsert kérdezett meg hét különböző pozícióban, köztük vezérigazgatókat, pénzügyi, HR-, informatikai, technológiai, marketing- és kockázatkezelési vezetőket.
Szerző(k): EconomxAz SK Group fél évvel ezelőtt összevonta három leányvállalatát, köztük az iváncsai akkugyárat működtető SK On-t, hogy stabil pénzügyi hátteret teremtsen és megmentse veszteséges akkumulátorgyártó üzletágát a piaci nehézségek közepette.
Szerző(k): T. E.Közel 19 ezermilliárd forintnyi befektetést tervez a gigacég Nagy-Britanniában. A kormányzat pedig üdvözli a belengetett munkahelyteremtéseket.
Szerző(k): Sándor ZoltánEgy houstoni mesterséges intelligencia szervergyártó üzemben terveznek emberszerű robotokat bevetni, és már most összeszerelő műveletekre képezik ki őket. Kína szerint egyértelműen ez a jövő.
Szerző(k): Sándor ZoltánAz ismert amerikai techcég a mesterséges intelligenciába és a felhőalapú számítástechnikába invesztál a 8,88 millió fős országban.
Szerző(k): Sándor ZoltánA közép-kelet-európai kkv-k egyre határozottabban lépnek színre a nemzetközi piacon – nemcsak exportálnak, de saját kezdeményezésekkel is formálják a régió gazdasági arculatát. Ha azonban bővíteni akarjuk ezeknek a cégeknek a körét, új pénzügyi gondolkodásra és digitális eszközökre van szükség. „Aki a jövőben hisz, új típusú pénzügyi rendszereket választ. Aki a régi banki modellekhez ragaszkodik, az valójában egy múltbeli működésben marad benne” – mondta az Economxnak Pierre Antoine Dusoulier, az iBanFirst alapító-vezérigazgatója. Beszélgetésünk témája volt továbbá a régiós vállalatok agilitása, a cég névválasztása, az új befektetői logika, valamint a technológiai fejlődés.
Szerző(k): Horváth Balázs